Gasly aggódik a 2022-es szabályrendszer miatt

Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly szerint a 2022-es autókat minden szempontból rosszabb vezetni, mint a 2021-es autókat, de amiatt is aggódik, hogy a szabályrendszer nem fogja elérni a kitűzött céljait.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01 Mule

Mark Sutton / Motorsport Images

A 2022-es szabályrendszert azzal a céllal alkotta meg az F1 és az FIA munkacsoportja, hogy az autók leegyszerűsítésével és a szívóhatás visszahozásával megkönnyítsék a pályán való csatázást, és kicsit közelebb rántsák egymáshoz az él és a középmezőnyt.

Addig azonban, amíg az új autók a februári teszteken pályára nem gurulnak, erről nem tudunk megbizonyosodni, az előbbiről már csak azért sem, mert a fejlesztési fázis alatt egyetlen csapat sem foglalkozik azzal, mennyire lesz jól vezethető az autójuk turbulens levegőben.

Az elmúlt két évben abból, hogy a 2017-es szabályrendszer szerinti autókkal egyre közelebb került egymáshoz a mezőny, óriásit profitált az AlphaTauri: idén már a 4.-5. leggyorsabb autóval rendelkezett a Red Bull 2019-es hátsó és 2020-as első felfüggesztését használva.

Még több F1 hír:

Bár papíron a mezőny közelebb kerülése még jobban az egykori Minardi malmára hajthatja a vizet, több mérnök szerint is ez csak 2023-ban valósulhat meg, miután a háttérben már 2019 óta tartó fejlesztési időszak után sokkal látványosabban fog megmutatkozni a csapatok infrastruktúrája közötti különbség.

Ez a lehetőség pedig az AlphaTauri pilótáját, Pierre Gaslyt is aggasztja, aki tavaly futamgyőzelmet, idén egy harmadik helyet és 110 pontot szerzett.

„Nagyon remélem, hogy ez fog történni, de kicsit aggódok, hogy végül nem így alakulnak a dolgok” – mondta Gasly még a szezonzáró előtt a mezőny 2022-es összerántásáról.

Még több F1 hír:

„Majd meglátjuk, mi történik, de szerintem a nagycsapatok sokkal több teljesítményt fognak találni nálunk a szezon közben, szóval lehet, hogy egy pár verseny után borul is az erőssorend.”

Gasly nem akart részletezni, hogy véleménye szerint mi nem működik majd jól az új szabályrendszerrel kapcsolatban, annyit tett hozzá, hogy „van egy pár dolog”, és ezzel kapcsolatban nem is tud majd mást mondani az autók teszteléséig.

„Rengeteg lehetőség közül választhatsz, amikor tiszta lappal kezdesz neki egy projektnek, remélhetőleg mi is a megfelelő utat választottuk. Egyelőre elégedettek vagyunk a számainkkal, de ez persze attól függ, hogy a többiek mit találtak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner nem érti, hogy érték utol egy kétéves autóval a mezőnyt
Következő cikk Marko: Amit Verstappen Szaúd-Arábiában művelt, arra nincsenek szavak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország