Gasly a szombattól többet vár

Pierre Gaslyt a Francia Nagydíj második szabadedzésén mindkét McLaren megelőzte, ennek fényében nem csoda, hogy a Red Bull francia versenyzője többet vár a szombati naptól, és azt reméli, hogy a pálya tovább gyorsul a hétvége folyamán.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A francia hétvége első napja nem a Red Bullról szólt, ugyan az első edzésen Pierre Gasly hatodik helyen zárt, délutánra jelentősen javultak az idők, és bár a francia is több mint másfél másodpercet gyorsult, így is vesztett két pozíciót. Mindkét McLaren elé került délután, a második szabadedzést így csak a nyolcadik helyen zárta.

"Volt pár fejlesztésünk, amit tesztelni kellett, most pedig le kell ülni alaposan kielemezni az adatokat, hogy holnapra egy jobb teljesítmény álljon össze. Összességében még korai lenne ítéletet mondani a változtatásokról, meglátjuk, mit mondanak a számok. Egy kicsivel nagyobb teljesítményre készültünk, és meg kell vizsgálni, hogy azt kaptuk-e, amire számítottunk. Ugyanez a helyzet a motorral is" - mondta a második szabadedzés után Gasly.

"A motort nehéz az autóban ülve megítélni, mindent megnézünk ma este. A megbízhatósággal már korábban sem volt gond, most a teljesítmény van terítéken, remélem, holnap kicsit jobban nyomhatom majd az időmérőn" - tette hozzá a Honda-motort elemezve. Gasly eddig rendre elmaradt csapattársa mögött a futamokon, ezen a hétvégén azonban hazai pályán próbálhatja meg befogni Max Verstappent, aki szintén küzdött pénteken a Red Bull-lal.

A Red Bull francia versenyzője a gumitaktikáról is mesélt. "A körülmények és az aszfalt meghatározó, utóbbit lecserélték idén, és ez mindenkinek gondot okoz a gumik és a tapadás terén. Ez kicsit más, mint amire számítottunk, de ez mindenkinél ugyanaz, szóval csak jól kell dolgoznunk ma este, hogy holnap komolyabban próbálkozhassunk" - mondta Gasly.

Még több F1 hír:

Gasly is panaszkodott a poros pályára, amely miatt főleg délelőtt csak keresték a tapadást. Ugyanakkor a francia pilóta úgy érzi, hogy a helyzet már délutánra javult, és abban reménykedik, hogy szombaton tovább javul majd.

"Trükkös volt, de folyamatosan változott, és abban reménykedem, hogy szombaton még gyorsabbak lehetünk majd" - tette hozzá Gasly, aki szerint az első nap egyik tanulsága, hogy Montrealhoz hasonlóan a lágy abroncsok gyorsan szétesnek. "Így valahogy, meglátjuk, hogy milyen stratégiát választunk vasárnapra, de egyelőre azon kell dolgozni, hogy hogyan tudunk még gyorsabbak lenni egy körön. Kielemezzük az újításokat, és meglátjuk, hogy mi vált be."

A Paul Ricard-pálya sikánjai Gasly szerint kedvezek a Red Bullnak.

"Jobbak nekünk ezek a sikánok, mert egyenesekben nehezebben tudjuk elkapni a Ferrarikat és a Mercedeseket. De persze, lehet, hogy nélkülük még jobb lenne, Bakuban például az egyenesek miatt van lehetőség előzni. Nem bánom, ha kipróbálnánk egyszer a sikánok nélkül, de most egyáltalán nem ez foglalkoztat" - zárta szavait Gasly.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Ha a montreali hozzáállást alkalmazzuk, Hamiltont meg kell büntetni (videóval)
Következő cikk Hivatalos: nem kap rajtbüntetést Hamilton a Francia Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország