Gasly a legfontosabb pillanatban vallott kudarcot

Pierre Gasly újabb csalódást keltő időmérőn van túl, a Red Bull francia versenyzője csak a kilencedik rajthelyet szerezte meg a Red Bull Ringen, és a Q3-ban csak Sebastian Vettelt előzte meg, aki egyetlen mért kört sem tudott megtenni.

Pierre Gasly, Red Bull Racing

Zak Mauger / Motorsport Images

Pierre Gasly a hétvége folyamán biztatóan szerepelt, a szabadedzéseken sem maradt el jelenősen csapattársától, és az időmérőn is úgy tűnt sokáig, hogy az ötödik rajthelyet megszerezheti. Azonban az utolsó gyors körökön mindenki elé került a Q3-ban, míg a francia utolsó körébe belehibázott, és csak a kilencedik rajthelyet szerezte meg.

"A Q1 és a Q2 jól alakult, volt néhány jó köröm, és jól éreztem magam az autóban. Aztán a Q3-ban az első köröm nem sikerült ideálisra, míg a másodikon, amikor az 1-es kanyarba értem, túlmentem a kerékvetőn, és a 3-as kanyarig négy tizedet buktam. Azok után a kör elég jól sikerült, de ezt a hátrányt már nem tudtam behozni, az a hiba az ötödik helyembe került. Megvolt pedig hozzá a tempóm. Ez egy nagyon jó hétvége volt eddig, szóval csalódott vagyok az 1-es kanyarban vétett hiba miatt" - jelentette ki az időmérő után Gasly.

"Összességében sok volt a pozitívum, még az időmérőn is, de csalódás, hogy nem sikerült mindent összerakni akkor, amikor nagyon fontos lett volna, vagyis a Q3-ban. Haragszom magamra, mert jó volt a tempó a hétvégén, csak éppen a legfontosabb körömet nem sikerült összerakni" - mondta Gasly. "Most már a holnappal kell foglalkozni, hogy visszaszerezzem a pozíciókat, amelyeket ma elbuktam."

A szombati időmérőn többen is rosszul jártak a forgalom miatt, Gaslynak is volt ezzel baja, de nem fogja erre a gyenge eredményt.

"Nem volt a legjobb, de nem is befolyásolt jelentősen. Ez persze eggyel több dolog, amire figyelni kell, de nem ez volt a lényeg. Tudtam, hogy a srácok előttem lassítanak, de nem ezen múlt" - ismerte el a Red Bull versenyzője, aki nagyon elégedett volt az osztrákok autójával. "Azt éreztem, hogy nyugodtan nyomhatom, úgy éreztem, hogy ehhez megvan a támogatás. Ezen az úton kell folytassuk, és arra figyelni, hogy a verseny hosszú, és lesz lehetőség visszaszerezni a helyeket."

Még több F1 hír:

A francia idén rengeteg kritikát kapott már, a kilencedik hely pedig szintén messze esik az elvárásoktól.

"A lényeg, hogy magammal foglalkozzak. Nagyon sok a negatív beszéd körülöttem, néha megérdemelten, de ez a munka része. Kezelni kell tudni. De a nap végén semmi mást nem tehetek, mint hogy magamra koncentrálok, hogy még jobb legyek. Biztos vannak dolgok, amit jobban csinálhatnék, én is érzem, hogy nem úgy vezetek, ahogy kellene, változtatnom kell, és erre koncentrálni" - elemezte helyzetét Gasly. "Nem vagyok elégedett magammal, de biztos vagyok benne, hogy többet tudok kihozni a helyzetből. Hogy mindent megteszek-e a változás érdekében? Igen, és hiszem, hogy ki fog fizetődni. Mint minden autóversenyző, én is türelmetlen vagyok, és eredményeket akarok aa legmagasabb szinten. De néha csak lépésről lépésre lehet haladni, kis lépésekkel. Ezen a hétvégén elértük a célunk."

Az Osztrák Nagydíj időmérőjét Charles Leclerc nyerte Lewis Hamilton előtt, míg a harmadik rajtkockából Max Verstappen indulhat, aki csapattársával ellentétben ismét majdnem tökéletes időmérőt teljesített. A kvalifikáció vesztese Sebastian Vettel lett, aki biztató tempója ellenére technikai probléma miatt nem szerepelhetett a Q3-ban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz borzalmasan unta a mai időmérőt
Következő cikk Hamilton az Instagramon reagált a büntetése hírére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország