Félig új, félig régi a Racing Point 2019-es kocsija, az RP19

A Racing Point emberei úgy voltak vele, egy megbízható alappal kezdenek a teszteken, hogy később alaposan átfaragják a technikát. A stabil anyagi háttér azt eredményezi, hatékonyabban és nagyobb ütemben tudnak fejleszteni év közben.

Sergio Perez, Racing Point F1 Team RP19

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Andy Green technikai vezető hétfőn elmondta, a barcelonai teszten kvázi egy alapautóval látnak munkához, „az igazi kocsit csak Melbourne-ben láthatjuk”. „Az autó alig fog változni a tesztek alatt. Van egy nagy frissítésünk, ami Melbourne-ben érkezik a kocsira”- erősítette meg, amit már múlt héten is elárultak. Gyakorlatilag annyi történt, hogy a tavalyi kocsit hozzáigazították az idei előírásokhoz, vagyis a szárnyak, a felfüggesztések, és az oldaldobozok 2019-es mintára készültek, de minden más meg fog változni az első versenyre, kezdve az első kerekek mögött lévő terelőidomokkal, egészen a diffúzorig.

Az orrkúp megtartotta jellegzetes formáját két lyukkal elöl, de a hegye valamivel karcsúbb lett, míg az orrkúp alatt gallérral teszik teljessé a konstrukciót. Az első szárny tekintetében – akárcsak az oldaldobozokkal – a Red Bull útjára léptek: a fősíkot két részre osztották, amit három másik lapka követ felül. A véglap hátsó részét kifelé hajlították meg – míg a Mercedes egyedi módon inkább befelé -, a szintén fehér talapzat végigkíséri alulról.

Sergio Perez, Racing Point F1 Team RP19

Sergio Perez, Racing Point F1 Team RP19

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

Egyelőre meglehetősen egyszerűen festenek az első kerék mögött lévő terelőidomok, akárcsak az oldaldoboz elején lévő társaik – biztos, hogy Melbourne-re komoly átalakulás várható. Az oldaldoboz beömlője előtt található vízszintes szárny ugyancsak a Red Bulltól lehet ismerős, a rivális alakulat tavaly alkalmazott először ilyet. A visszapillantók meglehetősen puritán kivitelezésről árulkodnak, két-két pillérrel rögzítették őket a felső szárnyidomhoz az oldaldoboz előtt.

A hátsó szárnyat egyetlen pillérrel rögzítik a váltóhoz, ez ismételten a Red Bull által vallott filozófia, míg a csapatok többsége átállt a két kitámasztásra. A hátsó szárny véglapja újfent elég egyszerűen mutat, az átmeneti részen nyoma sincs az egymás mögött sorakozó rovátkáknak, amik bevett trenddé váltak manapság. A hátsó futómű felső lengőkarja McLaren-hatásról tanúskodik: csak ott válik ketté, ahol bebújik a karosszériaburkolat alá.

A keréktáv változatlan maradt 2019-re, ahogy a kocsi hosszanti dőlésszögéhez sem nyúltak a tervezők Silverstone-ban.

Sergio Perez, SportPesa Racing Point F1 Team RP19

Sergio Perez, SportPesa Racing Point F1 Team RP19

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA tovább szigorít az F1-es üzemanyagteszteken
Következő cikk Abszurd: a Ferrari a Mercedes váltószerkezetével indul majd az F1-ben?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország