Megérkezett a Williams versenyfelszerelése is

A grove-i istálló a hétfői bemutatója után szombat délután a Twitter oldalán leplezte le, hogy milyen lesz a Williams versenyfelszerelése 2019-ben. Ennek a bemutatásában a két versenyzőjük, illetve a tesztpilótájuk segített.

Williams FW42 Rokit logo detail

Williams F1

Új festés, új főszponzor, teljesen új páros. A Williams komoly változtatásokon ment át azután, hogy tavaly bőven az utolsó erőnek számítottak az F1-es mezőnyben. A Martini szakított a brit istállóval, az új főszponzoruk egy jelentősen kisebb hírnévvel és tőkével rendelkező vállalat, a ROKiT lett. Ennek is köszönhető, hogy 2019-re változtattak a festésükön.

A pilótapárosuk teljesen kicserélődött. Lance Stroll (többek között édesapja segítségével) szintet lépett, és a Racing Pointnál folytatja a pályafutását, Szergej Szirotkinnak pedig nem biztosított ülést idénre a Williams.

Még több F1 hír:

Az új érkezők egyik fele a fiatalságot a másik pedig a rutint fogja megtestesíteni. George Russell tavaly a Formula 2-ben lett bajnok, a Mercedes kötelékébe tartozó britet pedig óriási tehetségnek tartják. Eközben Robert Kubica mögött komoly tapasztalat áll, ugyanakkor régóta nem vett részt forma-1-es versenyen, de a ralisérülése után az is hihetetlen, hogy vissza tudott térni a királykategóriába.

Kubicán és Russellen kívül Nicholas Latifi öltötte magára a Williams versenyfelszerelését. Az édesapja, Michael Latifi egy rendkívül gazdag üzletember, aki az egyik cégén keresztül körülbelül 200 millió fontot fektetett a McLarenbe, ennek ellenére a fia a Williamsnél van, ahol a tesztpilótai szerepkört tölti be. A 23 éves pilóta tavaly 1 győzelmet elérve a 9. helyen végzett az F2-ben.

George Russell, Williams, Robert Kubica, Williams, Nicholas Latifi, Williams

George Russell, Williams, Robert Kubica, Williams, Nicholas Latifi, Williams

Fotó készítője: Williams F1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képgaléria: fókuszban a bemutatott új McLaren technikája
Következő cikk A bakui ütközés is szerepet játszott Ricciardo távozásában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország