Renault: A topcsapatok többet fognak veszíteni a szabályváltoztatásokkal

Marcin Budkowski, a Renault ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, arra számít, hogy a topcsapatok több teljesítményt fognak veszíteni a szabályváltoztatások következtében. De azt is hozzátette, nem gondolja, hogy egy tél alatt képesek lesznek behozni a lemaradásukat.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Nico Hulkenberg, Renault, Carlos Sainz, Renault

Fotót készítette: Erik Junius

Az új szabályok miatt a csapatok új feladat előtt állnak aerodinamikai területen, emiatt pedig akár az erősorrend is átalakulhat. A Renault ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski úgy gondolja, hogy ezeknek a szabályváltoztatásoknak a következtében a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull triója többet fog veszíteni, mint a többi csapat, és kisebb lehet a különbség a top-3 istálló és az üldözőik között.

„Azt nem fogom pontosan megmondani, hogy hol járunk a leszorítóerő tekintetében, de a fejlesztések korai szakaszában sokat vesztettünk a tavalyi kocsihoz képest. Nehéz megmondani, hogy a többi istállónál többet vesztettünk-e vagy sem, de nekem az a véleményem, hogy a legjobb csapatok vesztették ilyen téren a legtöbbet.” – nyilatkozta Budkowski.

„Azért gondolom ezt, mert szerintem akiknek gyorsabb a kocsija, annak jobban is optimalizált az autója. Mindent sokkal jobban finomhangolnak és jobban optimalizálnak, éppen ezért veszíthetnek többet a szabályváltoztatással. De ez azt is jelenti egyben, hogy gyorsabban be is tudják hozni a veszteséget, mert megvan hozzá a szakértelmük és az erőforrásaik.”

Még több hír:

„Összességében nagyon nehéz megmondani, hogy ki léphet nagyot előre. Én úgy érzem, hogy valószínűleg kisebb lesz a különbség a topcsapatok és a többiek között, mert a szabályváltoztatások a korábbinál nagyobb megszorítást hoztak, kevesebb teljesítményt lehet találni.” – magyarázta az ügyvezető igazgató.

A Renault tavaly a top-3 csapatok mögött az első lett (best of the rest), a 2019-es céljuk pedig az, hogy csökkentsék a hátrányukat a topcsapatok mögött. Azt nem tartja valószínűnek Budkowski, hogy teljesen be tudják hozni a hátrányukat.

„Ha reálisan nézzük a helyzetünket, tavaly 1,5 másodperces hátrányunk volt a topcsapatoktól, egy tél alatt pedig ezt szinte lehetetlen behozni. A szabályváltoztatások viszont biztosan hatással lesznek az erősorrendre. A változtatások miatt romolhat néhány csapat teljesítménye vagy megbízhatósága.”

„Nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legjobb autót készítsük el, a lehető legjobb munkát végezzük, megcsináljuk a házi feladatunkat és elérjük a célunkat. Az erősorrendet pedig a relatív teljesítmény alakítja ki. Ha elérjük a teljesítménnyel kapcsolatos célunkat, akkor várhatóan tovább tudjuk csökkenteni a hátrányukat az élmenőkhöz képest, ha pedig a többi istálló kevésbé tud jó munkát végezni, mint mi, akkor az szintén pozitívum.” – zárta Budkowski.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 4 éves lett Robin Räikkönen
Következő cikk Pérez számára nem kérdés, hogy ki volt a jobb a Force Indiánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország