Jelentés a versenyről

Hamilton nyert Mexikóban, de még nem bajnok

Hiába rajtolt az első sorból a két Ferrari, mégis Lewis Hamilton tudta megnyerni a Mexikói Nagydíjat, azonban még nem hatszoros világbajnok a brit versenyző. A dobogóra még Vettel és Bottas állhatott fel, Leclerc negyedik lett.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 on the drivers parade

Joe Portlock / Motorsport Images

A szombati nap érdekesen alakult, hiszen noha hosszú idő után nem a Ferrari nyerte az időmérő edzést, mégis Charles Leclerc került a pole-ba, közvetlenül a csapattársával előtt. Történt ugyanis, hogy Max Verstappen mindkét Q3-as körével megszerezhette volna a rajtelsőséget, de miután vétett a sárga zászlós szabály ellen, az FIA úgy döntött, hogy 3 helyes rajtbüntetést ad neki, így folytatódhatott az olaszok nagy sorozata, akik a nyári szünet vége óta az összes kvalifikációt megnyerték.

Még több F1 hír:

Ezeken a nagydíjakon Leclerc csak egyszer kapott ki Vetteltől, de a német a rossz startja miatt nem tudta győzelemre váltani a szuzukai első helyét. A Red Bullnál utólag azt mondták, a büntetés bizonyos szempontból jól is jött számukra, mivel alapesetben a rajtnál a két Ferrari a motorerejüknek köszönhetően könnyedén elment volna Max Verstappen mellett, aki így legalább bízhatott a dupla szélárnyékban, mögötte a Mercedesekkel és a csapattársával, Albonnal.

A start előtt a Ferrarinál és a Mercedesnél is komoly szerelések zajlottak. Az olaszoknál Leclerc gépének hátsó részét választották le, hogy egy ellenőrzést végezzenek a váltóban, addig a németeknél Bottas szombati balesete kapcsán volt szükséges újjáépíteni az autót, amit meg is tettek, büntetés nélkül, így mindkét versenyző megtarthatta a helyét a rajtrácson.

RAJT

A rajt nem telt eseménytelenül, hiszen bár a két Ferrari elöl tudott maradni, a harmadik helyért csatázva Lewis Hamilton és Max Verstappen összeért egymással, emiatt pedig mindketten pozíciókat vesztettek. Később azt is láthattuk, hogy a két Ferrari is összeért egymással.

Alex Albon Hamilton és Verstappen „balhéjának” köszönhetően feljött a 3. helyre, őt Sainz, Hamilton, Norris, Bottas, Verstappen, Kvjat és Gasly követte a pontszerző helyeken.

A 4. körben Hamilton meg tudta előzni Sainzot, miközben Bottas és Verstappen Norrist támadta, de mégsem Norris esett először "áldozatul", hanem Bottas, aki viszont visszaelőzte Verstappent nem sokkal később.

Az 5. körben Verstappen defektet kapott, így a mezőny legvégére esett vissza, majd kijött a bokszba a kemény keverékért. Norris a 6. körig tudta maga mögött tartani Bottast - a finn a DRS-zónában ment el a brit tehetség mellett, majd a 8. körben ugyanezen a helyen előzte meg a másik mclanerest, Carlos Sainzot.

További híreink:

A 10. körben óriási üdvrivalgást hallhattunk a lelátók felül, mivel a hazaiak kedvence, Sergio Perez megelőzte Daniil Kvjatot, ezzel pedig feljött a 8. helyre. 

A 13. körben Norris járt pórul, ugyanis a szerelők nem rögzítették megfelelően a bal első kerekét, emiatt nem hagyhatta el a bokszutcát, így hiába állt ígéretes pozícióban, rengeteget vesztett ezzel.

Az élmezőnyből Albon állt ki először, aki a 15. körig várt a cserével. A thai versenyző Sainz elé jött vissza, viszont a spanyol ki tudta használni a lendületelőnyét, majd Sainz Leclerc-rel egyetemben bejött a bokszba.

A 22. körben Antonio Giovinazzi kiállása sem sikerült jól: még azelőtt letették az autóját, hogy felkerült volna az autóra a jobb hátsó gumi, ezzel pedig sokat vesztett az olasz.

Hamilton a 24. körben jött ki a második helyről, és Leclerc mögé, Albon elé jött vissza. A mezőny hátuljában Kubica és Russell vívott kemény csatát, amiből a lengyel jött ki jobban.

Verstappen folyamatosan egyre feljebb verekedte magát a mezőny végéről, és miután szép manőverrel megelőzte Sainzot, már a tizedik helyen állt. 

Még több hír:

A 36. körben Vettel szempontjából nagyon rosszul jött ki Gasly és Sainz csatája, és az élen álló német több másodpercet is vesztett ezzel, Bottas pedig még ebben a körben kijött, és bőven Albon mögé jött vissza.

1 körrel később Vettel is kijött, és Albon és Bottas közé jött vissza, 2 másodpercre lemaradva a Red Bull versenyzőjétől. Vettel el is kezdte nyomni, és megfutotta a verseny aktuálisan leggyorsabb körét.

30 körrel a futam vége előtt Ricciardo még mindig kiállás nélkül volt kint a pályán, a top-10 állása pedig a következő volt: Leclerc, Hamilton, Albon, Vettel, Bottas, Ricciardo, Perez, Verstappen, Kvjat, Hülkenberg.

Verstappen ezután Perezt is megelőzte, a mexikói pedig hiába próbálta visszaszerezni a hetedik pozíciót, nem járt sikerrel. 

Leclerc a 43. körben jött ki, és a kemény keveréket rakták fel neki, de nagyon lassan: a kiállása 6,2 másodpercesre húzódott el, így az 5. helyre, Bottastól több mint 10 másodperccel lemaradva jött vissza. Egy körrel később Albon is kijött, az 5. helyre jött vissza.

A 46. körben Leclerc futotta meg a leggyorsabb kört, miközben Vettel 3 másodperc alattira csökkentette a hátrányát az első helyen álló Hamiltonhoz képest, de Bottas is 2 másodpercen belül volt a négyszeres világbajnok mögött.

Ricciardo végül az 51. körben jött ki a bokszba, és a 8. helyre, csapattársa elé jött vissza a pályára. Nem sokkal később azt is láthattuk, hogy Lando Norrist betolják a garázsba, vagyis a McLaren versenyzője feladta a versenyt.

Az 55. körben Bottas már DRS-sel támadhatta Vettelt, Leclerc pedig 3 másodpercre volt a duótól. 

A 60. körben Raikkönen is kiállt a versenyből, Ricciardo pedig a 7. helyért támadta Sergio Perezt. Ricciardo bátor manőverrel próbált meg Perez elé kerülni, de elszámította magát, és a fűre csúszott.

5 körrel a futam leintése előtt Hamilton előnye 2,2 másodperc volt Vettel előtt, majd Bottas és Leclerc következett. A középmezőnyben pedig Ricciardo továbbra is próbálta megelőzni Perezt, de nem járt sikerrel.

Az élmezőnyben már nem történt változás, és Lewis Hamilton nyerte meg a futamot Sebastian Vettel és Valtteri Bottas előtt, a finn 3. helye miatt pedig Hamilton Mexikóban még nem szerezte meg hatodik világbajnoki címét.

Nico Hülkenberg az utolsó körben ütközött össze Kvjattal, és hiába esett ezzel vissza Hülkenberg a 11. helyre, mégis pontszerző helyen zárt, mivel Kvjatot 10 másodperces büntetéssel sújtották.

A top-10 végeredménye: Hamilton, Vettel, Bottas, Leclerc, Albon, Verstappen, Perez, Ricciardo, Gasly, Hülkenberg. A leggyorsabb körért járó pontot Leclerc szerezte meg.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h) Pont
1 United Kingdom Lewis Hamilton 71 -       25
2 Germany Sebastian Vettel 71 01.766 01.766 01.766   18
3 Finland Valtteri Bottas 71 03.553 03.553 01.787   15
4 Monaco Charles Leclerc 71 06.368 06.368 02.815   13
5 Thailand Alexander Albon 71 21.399 21.399 15.031   10
6 Netherlands Max Verstappen 71 01'08.807 01'08.807 47.408   8
7 Mexico Sergio Perez 71 01'13.819 01'13.819 05.012   6
8 Australia Daniel Ricciardo 71 01'14.924 01'14.924 01.105   4
9 Russian Federation Daniil Kvyat 70 1 lap       2
10 France Pierre Gasly 70 1 lap       1
11 Germany Nico Hulkenberg 70 1 lap        
12 Canada Lance Stroll 70 1 lap        
13 Spain Carlos Sainz Jr. 70 1 lap        
14 Italy Antonio Giovinazzi 70 1 lap        
15 Denmark Kevin Magnussen 69 2 laps        
16 United Kingdom George Russell 69 2 laps        
17 France Romain Grosjean 69 2 laps        
18 Poland Robert Kubica 69 2 laps        
  Finland Kimi Raikkonen 58          
  United Kingdom Lando Norris 48          

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jöhet a panasz a Ferrari ellen, ők minden vizsgálatnak szívesen állnak elébe
Következő cikk Hamilton annyira akarta a mexikói győzelmet, hogy még a vb-címre is tud várni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország