Statisztikák

A Ferrari talált egy olyan ferraris statisztikát, amelyben Vettel az első

Sebastian Vettel idén ötödik szezonját kezdi meg a Scuderia Ferrarinál, ahol több futamot is meg tudott nyerni, azonban a világbajnoki cím egyelőre elkerülte. A vörös istálló viszont talált olyan ferraris statisztikát, amelyet ő vezet.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A téli tesztek után meglehetősen magabiztosan készülhet a 2019-es idény első futamára a Ferrari, illetve a két pilótájuk, Sebastian Vettel és Charles Leclerc. A szakértők többsége a vörös istállót látja a legerősebbnek a tesztek alapján, ez pedig elégedettséggel töltheti el a Ferrari dolgozóit és szurkolóit.

Sebastian Vettel is nagy tervekkel vág neki a szezonnak, el akarja érni azt, ami eddig elkerülte a Ferrarinál: a világbajnoki címet. Hogy ez sikerül-e neki, az a jövő zenéje, mindenesetre a Ferrari honlapja előállt egy statisztikával, amiben a négyszeres világbajnok a legjobb: ő teljesítette és nyerte a legtöbb futamot az 5-ös rajtszámmal versenyezve a Ferrarinál.

A 2014-től érvényes szabályok szerint a versenyzők saját maguk választhatják ki, hogy milyen rajtszámmal akarnak versenyezni, a regnáló bajnok pedig eldönthette, hogy az 1-es rajtszámot viseli autóján, vagy az előzetesen kiválasztottat.

Még több F1 hír:

Vettel a 2014-es idény előtt az 5-öst választotta. A választásának az oka között szerepelhetett az, hogy a 2001-es évben rengeteg gokartversenyt nyert meg ezzel a rajtszámmal, illetve 2010-ben az 5-ös rajtszámmal nyerte meg első világbajnoki címét.

A 2014-es, sikertelen red bullos szezont követően Vettel a Ferrarihoz igazolt Alonso helyére, azóta pedig az 5-ös rajtszámmal 81 nagydíjon vett részt, melyeken 13 futamgyőzelmet szerzett, és mindkettő rekordnak számít ezzel a rajtszámmal versenyezve a Ferrarinál.

Michael Schumacher 1997-ben és 2006-ban használta ezt a rajtszámot a vörösöknél, Alberto Ascari pedig a Ferrari 500-as volánja mögött tudott vele pole pozíciót és futamgyőzelmet ünnepelni. Eddig összesen 17 szezonban tűnt fel az 5-ös rajtszám a Ferrari autóján, ezeken a mindenkori viselőjük összesen 191 nagydíjon vett részt, 33 futamgyőzelmet, 102 dobogós helyezést, 28 pole pozíciót és 30 leggyorsabb kört szerzett.

A fent említett pilótákon kívül Fernando Alonso, Felipe Massa, Clay Regazzoni, Phil Hill és Jacky Ickx is viselte ezt a rajtszámot a maranellóiaknál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly megkapta az első komolyabb figyelmeztetést a Red Bullnál
Következő cikk Haas: Nem felejtettük el mi történt tavaly, minden nap gyakoroltuk a bokszkiállásokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország