Vettel: Leclerc nagyon tehetséges, le fogja tenni a névjegyét a Forma-1-ben!

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője a Bahreini Nagydíj előtt beszélt a médiának. Többek között szóba került Charles Leclerc, a csapatutasítás és az ausztráliai gyengélkedésük is.

Sebastian Vettel, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari on the way to the Federation Square event

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Nem indult úgy a Ferrari szezonja, ahogy arra a szakértők, a szurkolók és a Ferrari számított. Sebastian Vettel és Charles Leclerc csak a negyedik, illetve az ötödik pozícióban tudott célba érni, miközben a Mercedes kettős győzelmet ünnepelhetett, a két Mercedes és a két Ferrari közé pedig befért Max Verstappen is a Red Bull-Hondával. Vettel szerint Bahrein más lesz, mint Ausztrália volt.

„Természetesen rengeteget gondolkodtunk és rengeteget elemeztünk a melbourne-i hétvége után, az utóbbi pár hetünk nagyon intenzíven telt. Szerintem néhány kérdésünkre választ kaptunk. Most viszont tovább kell lépnünk, a bahreini egy másik pálya, viszont sokat tanultunk magunkról és az autónkról, szóval úgy gondolom, versenyképesebbek leszünk, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ígérgessünk: az az igazság, hogy várnunk kell, aztán meglátjuk, hogy alakul a hétvége.”

Még több F1 hír:

„Könnyű számszerűsíteni azt, hogy mennyire voltunk gyengék az időmérőn vagy a versenyen, viszont a számok alapján magabiztosan azt tudom mondani, hogy ha visszamennénk, ezúttal jobban teljesítenénk. De ez mind csak elmélet, a pályán kell bizonyítanunk.”

Kit látsz esélyesnek a VB-címre?

„Még csak az első futamon vagyunk túl, szóval sokan esélyesek! Miután eltelik pár futam, meglátjuk, ki hogyan teljesít, nektek pedig könnyebb lesz sztorit csinálnotok a „talpon maradt” 1-2-3 versenyzőből. Természetesen akkor izgalmasabb az egész, ha több mint egy vagy két pilóta van harcban a címért. Melbourne-ben a Mercedes nagyon domináns volt, de arra számítok, hogy a következő versenyek szorosabbak lesznek.”

Elég nagy visszhangot kapott az, hogy Leclerc-nek azt mondta a csapat, hogy ne támadja Vettelt. A német nem kifogásolta a döntést, szerinte érthető volt, miért döntött így a Ferrari.

„Szerintem a csapat számára egyértelmű volt, hogy ebben a versenyben nem volt több egy negyedik és ötödik helynél. Elég sok dolgot kellett menedzselnünk, nekem pedig egy kicsit az üzemanyaggal is spórolnom kellett. Nem ez az első verseny, amikor a csapat úgy döntött, hogy „befagyasztja” a versenyt, hogy biztonságosan hazahozzuk az autót. Érthető volt. Azt viszont nem gondolom, hogy ez erős csapatutasítás lett volna. Értem, hogy ez egy sztori volt számotokra, srácok…”

Még több hír:

Idén Vettel a fiatal monacói tehetséget, Charles Leclerc-t kapta meg maga mellé, a négyszeres világbajnoktól megkérdezték, milyen kettejük kapcsolata.

„Remek! Nyilvánvalóan még nagyon friss a kapcsolatunk, de mindketten ugyanazért a célért hajtunk, mindketten a lehető legjobbat akarjuk kihozni magunkból a pályán, és szeretnénk, hogy minél gyorsabb legyen az autó. Charles egy nagyon fiatal és nagyon tehetséges „kölyök”, biztos vagyok benne, hogy idén és az elkövetkezendő években le fogja tenni a névjegyét a Forma-1-ben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: nincs alapvető baj a Ferrarival, csak finomhangolás kérdése
Következő cikk Bottas: kellemes meglepetés volt a Mercedes számára a szezonnyitó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország