Alonso: Tudtuk, hogy nem lesz jó a tempónk Szocsiban

A spanyol versenyző az orosz versenyt követően elmondta, tudták, hogy nem lesz jó a tempójuk, illetve azt is elmagyarázta, hogy miért jött ki ennyire korán a bokszba a lágy abroncsokért.

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Fernando Alonsót nem lepte meg, hogy pont nélkül fejezte be az Orosz Nagydíjat. A spanyol a csapattársa, Vandoorne előtt, a 14. helyen végzett, és a tempója miatt nem is várt pontszerzést az MCL33-tól.

A McLaren pilótája már a 6. körben kijött a lágy gumikért, mégpedig azért, hogy félrevezesse a riválisait. Azonban a gumikopás nem volt komoly, így Alonso várta, hogy „valami történjen”, mert tudta, anélkül nem lesz sok esélye a pontszerzésre.

Még több F1 hír:

„Vártam, hogy valami történjen. Korán kijöttem a bokszba, hogy a többieket is arra kényszerítsem, hogy korán jöjjenek, de a lágy keverékkel a futam hátralevő részét teljesíteni is lehetett, ez pedig nem volt jó hír a mi szempontunkból.” – mondta Alonso a Movistarnak.

„Tudtuk, hogy ha nem fog semmi sem történni, akkor a 14. hely lesz számunkra a maximum. Vártam, hogy valami történjen, hogy nyerjek pár pozíciót. Az autó teljesítménye miatt, ennél nem tudtam többet tenni. Remélem, a Japán Nagydíj jobban fog sikerülni.”

Jövő héten kerül megrendezésre a Japán Nagydíj, ahol kevésbé hangsúlyos a motorerő, ami jó hír a McLarennek. Alonso a suzukai pályán szeretne pontot szerezni és úgy véli, hogy a következő versenyeken jobb esélyeik vannak, mint Oroszországban volt.

„Azt hiszem, hogy jobbak leszünk Japánban, mint itt voltunk. Féltünk az Orosz Nagydíjtól, ezért is vállaltuk be a rajtbüntetést. Suzukában jobb esélyeink lesznek, de még inkább bízom az amerikai és a mexikói versenyben, vagy változó körülmények között Brazíliában is lehet esélyünk. A konstruktőri pontverseny szempontjából fontos lenne, hogy pontot szerezzünk Japánban.” – zárta Alonso.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo vissza akarja nézni az első kört, nem tudja, min ment el a futama
Következő cikk Pérez: „Normális, hogy visszaadom a helyem a csapattársamnak”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország