A McLaren a pénzveszteség ellenére sem bánja, hogy szakítottak a Hondával

A McLaren elnöke, Mohammed sejk úgy gondolja, hogy a komoly pénzveszteség ellenére is jó döntés volt szétválniuk a Hondával, mivel nem volt jó a munkakapcsolatuk. Becslések szerint a brit istálló nettó 100 millió dollárt vesztett ezzel.

Lando Norris, McLaren MCL32

Fotót készítette: Sutton Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33
Lando Norris, McLaren
Lando Norris, McLaren and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33
Carlos Sainz Jr., McLaren at the Abu Dhabi Testing
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33

Miután 3 nehéz évet töltöttek együtt, a McLaren úgy döntött, hogy szakít a Hondával, és helyette a Renault erőforrásait fogják használni 2018-tól. Ez a döntésük sokba került, becslések szerint nettó 100 millió dollárt vesztettek ezzel, ugyanis a Honda ingyen adta nekik a motorokat, illetve még fizettek is nekik, most viszont a Renault motorjaiért nekik kell fizetniük.

A McLaren azonban 2018-ban a Renault-val sem volt sikeres, így nyáron változtattak a struktúrájukon, és néhány komoly szerepkört betöltő személytől is búcsút vettek. De hiába a pénzügyi veszteség, illetve a tény, hogy a Honda idei szereplése meggyőzte a Red Bullt, hogy őket válasszák, a wokingiak elnöke, Mohammed bin Essa Al Khalifa sejk így is azt nyilatkozta, nem bánták meg a döntésüket.

„Egyrészt frusztráltak vagyunk a dolog miatt, másrészt kitartunk a döntésünk mellett. Amilyen irányba mentek a dolgok, meg kellett hoznunk ezt a döntést. Maximálisan tiszteljük a Hondát, de a kapcsolatunk nem működött jól, ezért váltak szét az útjaink. Pénzügyileg drága döntés volt, de az istálló hosszú távú érdekeit szolgálta. Tehát nem bántuk meg.” – mondta Mohammed sejk.

Még több F1 hír:

A McLaren a 2018-as szezonban is szenvedett, ezzel kapcsolatban Mohammed sejk elmondta, most már jobban szemmel tartja a csapaton belüli történéseket, mint korábban.

„Most már jobban be vagyok én is vonva, jobban megértem az istállón belüli történéseket. Én is versenyző vagyok, tehát érdekelnek a számok, legyen szó a leszorítóerőről vagy a felfüggesztésről.”

A sejk azzal is tisztában van, hogy a brit istálló gondjai nem fognak megoldódni egyik napról a másikra, türelemre van szükségük.

„2000 óta vagyok bent az F1 világában, 2007 óta pedig a tulajdonosok körébe tartozom, az emberek pedig folyamatosan azt mondják, hogy csináld ezt, vagy változtass ezen. De elég ideje vagyok itt ahhoz, hogy rájöjjek, ezek a hozzászólások nem segítenek a megoldás megtalálásában. Lépésről lépésre kell haladni a megfelelő döntésekkel ahhoz, hogy kijavítsuk a dolgokat, mi pedig éppen ezt próbáljuk tenni.”

„A menedzsment szerepe pedig az, hogy menedzselje a csapatot. Azért vagyunk itt, hogy biztosítsuk a csapat számára a megfelelő erőforrásokat. A jelenlegi helyzetünk pedig frusztráló az olyan emberek számára, akiknek a szívükben van a versenyzés, ahogy nekem is.”

További híreink:

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy gondolja, a csapaton sokat segít az, hogy Mohammed sejk közelről figyeli a történéseket, ahelyett, hogy csak a távolból figyelne.

„Szerintem a vezérigazgatók különböző stílusokkal rendelkeznek. Az én stílusom azt részesíti előnyben, amikor az elnök közelről figyeli az eseményeket, így nem érik meglepetések őt. Nekik már nagy múltjuk van a sportban, ezért fontosnak tartom a véleményüket. Nagyon pozitív a munkakapcsolatunk.”

„Úgy gondolom, néhány vezérigazgató azt szeretné, ha hagynák, hogy egyedül dolgozzon, ő majd mindent megold. De én nem ilyen vagyok. Mohammed sejk rengeteg területen segít, és sokszor ki is kérem a véleményét.” – zárta Brown.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az aerodinamika 2018-ban megtréfálta az F1-es csapatokat: a Ferrari emiatt bukott el?!
Következő cikk Niki Lauda egyre jobb erőben van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország