Liuzzi: Giovinazzi sokat tanulhat Kimitől

Az ex-F1-es Vitantonio Liuzzi úgy gondolja, hogy Antonio Giovinazzi sokat tanulhat majd 2019-es csapattársától, Kimi Raikkönentől.

Antonio Giovinazzi, Sauber

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Antonio Giovinazzi jövőre az Alfa Romeo Saubernél folytatja, a csapattársa pedig az egyszeres világbajnok finn, Kimi Raikkönen lesz, míg a Sauber 2018-as pilótapárosából az egyik feljebb, a másik lejjebb lépett: Leclerc a Ferrarinál lesz Vettel csapattársa, Ericsson pedig a Sauber harmadik számú pilótája lesz.

Ezzel Giovinazzi 2011 után az első olasz lesz, akinek „teljes állású” helye van a Forma-1-ben. 2011-ben Jarno Trulli és Vitantonio Liuzzi is a mezőny tagja volt, utóbbi elmondta, nagyon kíváncsi arra, hogyan fog teljesíteni honfitársa a Saubernél, de örül annak, hogy megkapta a lehetőséget.

Még több F1 hír:

Giovinazzi mögött már áll 2 F1-es futam, ugyanis 2017 elején két futamon beugrott a sérült Pascal Wehrlein helyére, szintén a Sauberbe. Ausztráliában tizenkettedik lett, a Kínai Nagydíjon pedig kiesett.

Liuzzi kiemelte, Giovinazzinak óvatosnak kell lennie.

„Sajnos az utóbbi évben jelentősen megnövekedett a „zsoldospilóták” száma, és nem került be olasz versenyző a száguldó cirkuszba. De örülök, hogy Antonio megkapta a lehetőséget.” – kezdte az olasz.

„Antoniónak meg kell próbálnia minél többet tanulni Raikkönentől. Kimi „hideg” személyisége miatt ez nem lesz egyszerű. De kiváló lehetőség számára, hogy egy ilyen kvalitású versenyző mellett versenyezhet, hiszen Raikkönen egy remek összehasonlítási alap.”

„De óvatosnak is kell lennie, hiszen az F1-ben nagyon könnyen elkaphat a hév, mint ahogy azt körülbelül 1 évvel ezelőtt is láthattuk.” – zárta Liuzzi.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas pilótafelállása még az Amerikai Nagydíj előtt eldőlhet
Következő cikk Bottas: "Az elsőt sosem felejted el"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország