Szirotkin: Hamilton? Megesik az ilyen…

A Williams orosz pilótája, Szergej Szirotkin elmondta, nem akar panaszkodni az időmérőn történtek miatt, egy F1-es hétvégén pedig néha megesnek hasonló dolgok.

Sergey Sirotkin, Williams Racing

Sergey Sirotkin, Williams Racing

Jerry Andre / Motorsport Images

A Brazil Nagydíj időmérő edzésének második szakaszában Lewis Hamilton kétszer is közel járt ahhoz, hogy összeütközzön egy másik versenyzővel. Viszont mindkettőt megúszta baleset nélkül, sőt a Q3-ban a pole pozíciót is meg tudta szerezni.

Először Kimi Raikkönen próbálta megelőzni a britet, viszont Hamilton nem könnyítette meg 2007 világbajnokának a dolgát, de szerencsére nem történt baj.

Még több F1 hír:

Aztán Szergej Szirotkin érkezett nagy tempóval, akit Lewis Hamilton csak az utolsó pillanatban észlelt, ráadásul pont balra akart lehúzódni, amerről Szirotkin meg akarta kerülni Hamiltont. Szerencsére az orosz reflexei a helyükön voltak, és ebből sem lett baleset, de Szirotkinnak le kellett futnia a pályáról.

Az újonc versenyző nem akart nagy jelentőséget tulajdonítani a történteknek.

„Nem tudom, hogy Lewis feltartott-e. A kivezető körömön voltam, és nyilvánvalóan próbáltam minél jobban felmelegíteni az abroncsaimat, ami nem volt egyszerű, ezért mentem annyira gyorsan, mintha mért körön lennék.”

„Aztán megérkeztem a 11-es kanyarba, Lewis pedig nagyon lassan ment, készült a gyors körére. Próbáltam balról megkerülni őt, viszont szerintem az utolsó pillanatban látott meg, és ő is balra húzódott. De megesnek az ilyen dolgok. Hamilton egy többszörös világbajnok versenyző, pontosan tudja, hogy mit csinál. Nem akarok panaszkodni egy ilyen kis dolog miatt, mivel valószínűleg ez nem változtatott volna egyébként sem a pozíciómon.” – magyarázta Szirotkin.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ericsson élete teljesítményét nyújtotta Brazíliában: legyőzte Leclercet
Következő cikk Alonso és a McLaren Racing 2019-ben is indul az Indy 500-on

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország