Ezt tudjuk eddig a 2020-as F1-es Ferrariról

Valamivel több mint egy hónap múlva fogják bemutatni a Ferrari 2020-as kocsiját, a Scuderia Fans pedig összegyűjtötte, milyen információk és pletykák láttak napvilágot a Ferrari SF90 utódjáról.

ferrari-logo

A Ferrari 2020-as autóját meglehetősen korán, már február 11-én be fogják mutatni. A csapatfőnök, Mattia Binotto elmondása szerint azért döntöttek a korai dátum mellett, mert intenzív tesztpados program áll előttük idén.

A kasztni és az aerodinamika területén jelentős korrekciót tervez a maranellói istálló. Az autó számos komponensét át fogják alakítani, hogy hatékonyabb legyen a légáramlás: a kasztni, a motor, a felfüggesztés és a váltó is ebbe a csoportba fog tartozni.

Nyilvánvalóan a Ferrari célja az lesz, hogy növeljék a leszorítóerőt, de eközben ne veszítsenek az egyenesbeli sebességükből. Új terelőlapokat raktak a kocsi oldalára, hogy alacsonyabb legyen a légáramlat iránya, és hogy az autó struktúrájához közelebb csatornázzák az áramlatot, így elkerülvén hogy az áramlat elérje a hátsó gumikat.

További híreink:

Ezzel tovább életben maradhatnak az abroncsok, és könnyebb lehet a gumik megfelelő működési tartományban való tartása. Ezek a változtatások pedig az áramlat sebességét is növelni fogják.

Pletykák szerint új lengéscsillapítója is lesz a Ferrarinak, az autó orra alatti „gallér” pedig sokkal szélesebb lehet a következő szezonban.

Az új Ferrari-motort az „Engine 065” kódnév alatt fejlesztik. A belső égésű motor ereje 850 lóerőről 880-ra nőhetett. Ez összesen, a hibrid-rendszerrel együtt 1060 lóerőt jelent. Az olaszok az alumínium ötvözet helyett bimetál ötvözetre voksoltak, hogy javítsák az ellenállást és csökkentsék a termikus tágulást, és új belső csatornákat is bemutattak, hogy fejlesszék az olajfolyást.

Még több F1 hír:

Ezek a változtatások a megbízhatóságon is javíthatnak, és lehetőséget teremthetnek arra, hogy sokkal magasabb fűtőerővel használják az üzemanyagot.

Emellett új feldolgozó procedúrával is kísérleteznek a motor kapcsán, hogy a fém ötvözetet helyettesíthessék. Ha ez sikerülne, azzal csökkenteni tudnák a motor tömegét és terjedelmét. Viszont ezzel javítaniuk kellene a hengerek hűtőrendszerén, mert így magasabb lenne az erőforrás működési hőmérséklete.


Hamarosan kezdetét veszi a 2020-as Dakar-rali, amiben többek között Fernando Alonso is rajthoz fog állni a Toyota színeiben. Egy verseny, ami semmi máshoz nem hasonlítható.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill nem volt felkészülve az 1994-ben történtekre
Következő cikk A McLarennél eleinte nemigazán hittek a 4. helyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország