Ezt az újítást ígérte be a McLaren a Hungaroringre

A McLaren már a 2021-es Brit Nagydíj után megerősítette, hogy egy fejlesztési csomaggal érkeznek majd a Hungaroringre, hogy a Ferrari előtt tudjanak maradni az F1 konstruktőri bajnokságának 3. helyén.

McLaren MCL35M detail

Fotót készítette: Nem megnevezett

A Red Bull és a Mercedes mögött ádáz csatát vív egymással a McLaren és a Ferrari is a konstruktőri bajnokság 3. helyéért, a wokingiak számára pedig aggasztó lehet, hogy az MCL35M-nek papíron egyik legjobban fekvő pályán, Silverstone-ban is kikaptak a Ferraritól Charles Leclerc 2. helye után.

A McLaren ennek érdekében annak érdekében, hogy a Ferrari előtt maradjanak a szezon végén is, egy fontos aerodinamikai fejlesztési csomaggal érkezett a Magyar Nagydíjra.

A legszembetűnőbb változtatás, hogy egy minden korábbinál, és eddig látottnál nagyobb „bumeránggal” kötik össze a pilótafülkét a bargeboard függőleges elemeivel, amely olyan nagy lett, hogy egy külön fém tartót is kapott, hogy ne deformálódjon el terhelés alatt.

A másik, kisebb vízszintes bumerángot lejjebb tolták, és a McLaren is vízszintes pikkelyeket növesztett, közvetlenül a pilótafülke mellett, amelyhez hasonló megoldást már tavaly óta használ a Red Bull.

 

A McLaren már az Osztrák Nagydíj előtt is újraalkotta a bargeboard vízszintes „zsalus” elemeit, azoknak jelentősen nagyobb munkája van már az outwash hatás elősegítésében, a Magyar Nagydíj előtt pedig tovább finomítottak az oldalsó légebömlőt eltakaró nagy függőleges elem alatti 5 zsalu formáján.

Eddig mindegyik elem szinte vízszintes volt, most azonban finom, egyedi hajlításokat kapott ez az 5 szárny, amely arra utal, hogy már tényleg a koncepció legapróbb finomításait végzi a McLaren.

McLaren MCL35M bargeboard detail
McLaren MCL35M detail

Bár ezek a fejlesztések aprónak tűnnek, nem szabad elfelejtenünk, hogy a Williams még egy ennél is kisebb fejlesztéssel varázsolt Baku után, és George Russell már a versenyeken sem esik vissza olyan reménytelenül a mezőny végére, mint a szezon első versenyein, így a McLaren módosításai is nagy hatást érhetnek el, különösen a költségsapka korszakában, ahol már nem kísérletezgetnek a pályán a csapatok, hanem csak azokat az elemeket gyártják le, amelyekről ezerszer is meggyőződtek a szimulációk során, hogy hozzátesz valamit az autó teljesítményéhez.

Hogy ez mire lesz elég, azt hamarosan megtudjuk, azt azonban észben kell tartanunk, hogy papíron még mindig a Ferrari az erősebb a lassú kanyarokban, így a módosítás hatékonyságát csak pár verseny alatt tudjuk pontosan megítélni.

A Netflix új dokumentumfilmet ad ki Michael Schumacherről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Magyar Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Verstappen a leggyorsabb a Hungaroringen az 1. szabadedzésen, Cunoda ismét összetörte az AlphaTaurit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország