Ezért volt Hamilton annyira ideges a Mercedes rossz taktikája miatt

A pályapozíció kritikus Monacóban, és ezt idén mindennél jobban lehetett látni, hiszen az első kört leszámítva nem is történtek előzések a 78 körös futam alatt. A korábbi pilóta, Jolyon Palmer az F1.com-on elemezte ki, hogy hol hibázott a Mercedes Hamilton stratégiájával.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Sam Bagnall / Motorsport Images

Hamilton a hetedik helyre kvalifikálta magát, és már a szombati eseményeket követően sem volt elégedett istállója munkájával, de vasárnap aztán erre rátett még egy lapáttal a Mercedes. Ahelyett, hogy előrefele mozgott volna a mezőnyben, lényegében csak hátrébb esett.

Pedig idén már volt néhány nagyszerű stratégiai húzásuk, amelyek győzelmekhez is vezettek. Elég csak a Spanyol Nagydíjra gondolni, ahol végül a kétkiállásos, két éve hazánkban is eljátszott taktika volt a nyerő Hamilton számára. Most azonban nem volt szó ilyesmiről.

A szabad levegő létfontosságú Monte Carlóban, és minden olyan pilóta abban akar vezetni, aki nem a megfelelő pozícióban van. A Mercedes túlságosan is szűklátókörű volt vasárnap, mivel lényegében egy mindent vagy semmit húzással akarták legyőzni Pierre Gaslyt az ötödik helyért, vélekedik Palmer.

Azzal, hogy korábban álltak ki, egyértelműen alá akartak vágni Gaslynak, de még ha ez működött is volna, akkor is mindenki előttük ugyanúgy kiállt volna, hogy fedezzék Hamiltont, és így legfeljebb egyetlen helyet jött volna előre a címvédő.

Még több F1 hír:

A gond csak az, hogy még ez sem működött. Hamilton egy másodpercnél is messzebb volt Gaslytól, amikor kijött a bokszba, majd megkapta a kemény keveréket, amely nehezen melegszik fel, ráadásul a csapat már a szezon elejétől küzd azzal, hogy hamar működésre tudja bírni a Pirelliket.

Így a francia tartani tudta helyét, miután ő is cserélt, ez pedig még nagyobb gondot jelentett a brit számára, mivel Gasly eleve lassabb abroncson volt, ráadásul folyamatosan figyelnie kellett a tükrét, mert ott loholt mögötte a hétszeres bajnok, így pedig nem tudott relatíve gyors köröket futni.

Ez pedig még inkább aláásta a Mercedes taktikáját. Két körrel később aztán Sebastian Vettel, majd idővel Sergio Perez is fordított elévágást tudott végrehajtani, és hallani lehetett, ahogyan Hamilton frusztrációja minden egyes rossz hírrel növekedett.

Igazából pont Perez és a Red Bull mutatta meg nekik, hogy mit kellett volna csinálniuk Monacóban, és ezt biztosan jobban meg fogják majd vizsgálni. A mexikói az elején spórolt, és amikor Hamilton elindította a dominót, akkor ő kint tudott maradni hosszabban, és a lágyakon jóval gyorsabb volt egy ideig, mint a már cserélők.

Ez volt az a tiszta pálya, amelyre Hamiltonnak is várnia kellett volna, ahelyett, hogy ők nyitják a kerékcserék sorát az élmezőnyben. Ráadásul egy biztonsági autó esetén még inkább rajtavesztettek volna.

 

Palmer szerint még az is jobb lett volna, ha senki sem áll ki még egy ideig, mert akkor mindez nem jöhetett volna létre, és a brit nem veszített volna két pozíciót a kerékcseréket követően, ráadásul talán még más lehetőségei is lettek volna.

Eddig ez egy rendíthetetlen páros volt 2021-ben, de most furcsa volt látni, hogy a mercedeses ennyire egyértelműen ujjal mutogat a csapatára. Ennek ellenére azért az F1 szakértője megérti, hogy miért volt olyan frusztrált Hamilton, mivel versenyzőként legtöbbször hallgatnod kell a bokszfalra, mivel ők több információval rendelkeznek, ezért elvileg jobb döntést is hozhatnak.

A helyzet azonban nem ez volt a múlt hétvégén. Ráadásul ránézésre a pilóta és az alakulat teljesen más hullámhosszon volt abból a szempontból, hogy mire számítanak. Ugyan Bottas már a gumikopásra panaszkodott, Hamilton arra rendezkedett be, hogy sokáig fog menni az elején.

Bottas Verstappen mögött kb. egy másodperc környékén autózott, míg Hamilton két-három másodperccel követte Gaslyt a verseny első szakaszában. Talán ebből úgy tűnhetett, hogy nem tud mit kezdeni az AlphaTaurival, Palmer azonban úgy látja, hogy igazából csak a gumikat igyekezett óvni, hogy életben tartsa őket.

Korábban már sokszor láthattuk, hogy a hétszeres bajnok mestere annak, hogy az első etapban sokáig tud menni a gumikon, ez pedig később előnyére válik. Most is ezt akarta, de a csapat behívta, ennek pedig egy sakk-matt lett a vége már a 30. körben. Így újra a hetedik helyen volt, hiába esett ki előle Leclerc és Bottas.

Az ilyen hibák egyértelműen meg tudják viselni a feleket, ezért érthető, hogy nem örültek vasárnap délután a történteknek. Most az éltetheti őket, hogy Monaco egy egyedi eset, és a Red Bull mindig is erős volt ott. Ezt tehát már letudták, és most már arra fókuszálhatnak, hogy Bakuban javítsanak, zárta elemzését Jolyon Palmer, a Renault korábbi F1-es versenyzője.

Az olaszok szerint Sainz akár Leclerc-re is veszélyes lehet házon belül

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg bevallotta, hogy hibázott, amikor Ricciardót akarta a Ferrarinak
Következő cikk A Ferrarinak fel kellett volna adnia a pole-t? Brawn szerint ez nem ilyen egyszerű...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország