Ezért nem hagyhatja el a Mercedes az F1-et 2020 után

Az olasz Corriere dello Sport csütörtökön megjelent számában arról írnak, hogy miért nem fogja elhagyni a Forma-1-et a Mercedes csapata 2020 után. Emellett pár ehhez kapcsolódó kérdést is megválaszoltak az istállóval kapcsolatban.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Egyelőre csak a Honda erősítette meg, hogy 2020 után is a Forma-1-ben marad, a Mercedes pedig „adós” a jövőbeli terveik tisztázásával. A Corriere dello Sport a mai számában írt a német istálló helyzetéről.

„Pénzügyek tekintetében óriási változások mentek végbe a Mercedesnél. Niki Lauda örökösei eladták a részvényeiket. Lauda 10 százalékot birtokolt, amelyet még 2013-ban vett.”

„Lauda nemcsak jó tárgyalóképességgel bírt, hanem a saját sikere kovácsa is volt. A csapathoz csábította Lewis Hamiltont, és akkor oldotta meg a problémákat, amikor leginkább szükséges volt. Lauda részesedésének eladása volt valószínűleg az egyik ok, amiért Toto Wolff kihagyta a Brazil Nagydíjat.”

Még több F1 hír:

„Az világos, hogy nem Wolff vette meg a részvényeket, hiszen ő már 30 százalékot birtokol. Ez azt jelentheti, hogy a Daimler (a Mercedes AMG F1 főrészvényese) 60 százalékra növelhette a részesedését.”

A Corriere dello Sport nem tudja biztosan a tényeket, az viszont tény, hogy a csapat jövőjére vonatkozó döntés meghozatalában komoly szerepet játszanak a pénzügyek. A Daimler igazgatósági tagja, Ola Kallenius meg van győződve arról, hogy a sportban maradásuk jó ár-érték aránnyal bír.

„Körülbelül 1 milliárd eurót kapunk a szponzoráció által. Ehhez képest a költségeink (kb. 450 millió euró) meglehetősen alacsonyak.”

Az elemzők 2016-os becslése szerint az F1-es részvétel értéke körülbelül 3 milliárd euró. Tehát vélhetően a Mercedes nem gondolkodik komolyan azon, hogy elhagyják a sportot.

„Annak lenne értelme, ha a Mercedes ezt csak arra használná, hogy a vitás helyzetekben megkapják, amit akarnak. Ugyanakkor a gazdasági hatások miatt a Mercedes minden bizonnyal megmarad a fenyegetésnél.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es középmezőnyben külön bajnokság zajlik, a tét 5 millió dollár
Következő cikk Hivatalos: még fontosabb partnerré vált a McLarennél a British American Tobacco

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország