Ezért jegyzetel Leclerc a füzetébe a teszten

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc elmagyarázta, hogy miért jegyzetel a füzetébe a barcelonai teszten miután szerdán megjelentek róla képek, amelyeken éppen az autóról kapott visszajelzéseit írja le.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000 in the garage

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc tevékeny napot teljesített a Ferrari SF1000-ben a csütörtöki nap során: a monacói összesen 132 kört futott a barcelonai aszfaltcsíkon.

A Ferrari versenyzőjét pedig a bokszban lefotózták, ahogy éppen az új füzetébe jegyzetel az autó teljesítményéről egy-egy etap után. Leclerc visszajelzéseket írt le az etapokat után, például, hogy „a körülmények nem voltak rosszak” és „nem volt nagy probléma” a gumik felmelegítésével az első körökben.

Még több F1 hír:

A 22 éves pilótától meg is kérdezték, hogy miért készít jegyzeteket a füzetébe, Leclerc pedig elárulta, hogy korábban egy tabletet használt, viszont rájött, hogy nem túl kényelmes azon mindent végignézni a nap végén.

„Most visszatértem a régi cuccra, mert korábban néhányszor, miután beírtam a jegyzeteimet, és megérkeztem a megbeszélésre azután, hogy megtettem 150 kört, az kissé összezavaró volt.”

„Szóval visszatértem a tollhoz és a füzethez, ami egy jó dolog. Ezt korábban is csináltam. Annyi kört teljesítünk, hogy a nap végére összezavarodhatunk, és az, hogy leírom, segít emlékezni, és segít abban, hogy még precízebb legyek az esti megbeszéléseken.” – mondta Leclerc.

 

Egy újabb videós anyag a 2020-as F1-es szezonra tervezett Ferrariról, ami az SF1000 nevet kapta, készülvén az 1000. startra, mely egy nagyon fontos eseménye lesz az olaszoknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megérkeztek az első képek a téli F1-es tesztről második napjáról: Barcelona
Következő cikk Elképesztő trükköt lepleztek le a Mercedes belső kamerás felvételei

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország