Ennyit fizetett a Mercedes a Brawn GP-ért

A Mercedes 2010-ben tért vissza gyári csapattal a Forma-1-be, a rajtrácson pedig a Brawn GP helyét vették át. A Forbes beszámolója alapján nagyon megérte a befektetés, főleg a mai sikerek ismeretében.

Jenson Button, Brawn GP BGP001

Jenson Button, Brawn GP BGP001

Andrew Ferraro / Motorsport Images

Ross Brawn vezetésével 2009-ben világbajnoki címet szerzett a Brawn GP és Jenson Button, azonban a csapat csak egy évig indult ezen a néven – a VB-győztes szezon után a Daimler átvette a csapatot, és gyári csapatként visszatért a Forma-1-be.

Mint utólag kiderült, nagyon jól döntöttek, hiszen 2014 és 2019 között minden egyéni és konstruktőri világbajnoki címet bezsebeltek. Persze 2010-ben még nem nézett ki ennyire fényesen a Mercedes gyári csapatának helyzete, akkor még „csak” a konstruktőri negyedik helyen végeztek a Michael Schumacher, Nico Rosberg pilótapárossal.

A Forbes beszámolója szerint a Mercedes közel 176 millió dollárt, mai árfolyamon átszámítva 155 millió eurót fizetett a Brawn GP-ért. A felvásárlás viszont több szakaszból állt, amelyről korábban nem lehetett túl sokat tudni.

Még több F1 hír:

A Forbes szerint a Daimler UK 2009. december 24-én indította el az operációt, és a Brawn GP 45,1 százalékát vásárolták fel 86 millió euróért. Ugyanakkor a Brawn GP 30 százaléka az Abu Dhabi Aabar befektetési alaphoz került, az Aabar pedig kiemelt helyet kapott a 2010-es autó festésén és a versenyzői overálokon.

A Daimler UK és az Aabar aztán 2011 márciusában állapodott meg arról, hogy a fennmaradó 24,9 százalékot is megveszik, és a csapaton 60-40 százalékban osztoznak, a nagyobb darab pedig a Mercedeshez kerül.

Aztán 2012. december 19-én lett került teljesen a Daimler tulajdonába a Mercedes gyári csapata, mivel az Aabar 40 százalékos részesedését a Daimler felvásárolta 92 millió euróért. Ha összeadunk minden tranzakciót, természetesen beleszámolva a 2011-es részvény-elosztást is, akkor végül 155 millió euróba került a Mercedesnek, hogy a teljes csapatot megszerezzék.

Michael Schumacher, Mercedes GP

Michael Schumacher, Mercedes GP

Fotó készítője: XPB Images

2013-ban aztán a csapatfőnöki posztot megkapó Toto Wolff megvette a csapat részvényeinek 30 százalékát, ezzel is kifejezve azon szándékát, hogy értéket akar teremteni a csapatnak. 10 százalék pedig Niki Lauda tulajdonába került, akit később nem ügyvezető elnökségi taggá neveztek ki.

Utólag visszatekintve azt lehet megállapítani, hogy rendkívül kifizetődő volt a Mercedes befektetése, hiszen Toto Wolff azt mondta a Sky Sportsnak, hogy a szereplés marketingértéke 4,5 milliárd(!) dollár volt 2019-ben, ami alapján leszűrhető, hogy nagyon értékes a német istállónak az F1-ben való szereplés és dominálás.

Viszont 2009-ben még nem gondolta úgy a Daimler elnöksége, hogy jó ötlet lenne a Forma-1-be való beszállás egy gyári csapattal. Sőt, Erich Klemm és Uwe Werner úgy gondolta, hogy teljesen meg kellene szüntetniük a Forma-1-es szerepvállalásukat, és a McLarennek sem kellene többé motort szállítaniuk.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Három éves szerződést kötött a Forma-1 és a Liqui Moly
Következő cikk Sajtó: Leclerc fizetése csökken a Ferrarinál, Vettel adományoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország