Először lehet egyenlőség a Forma-1-ben?

Az FIA a héten küldte el a csapatoknak a költségsapka végleges formáját, amelyet hamarosan megszavaznak. Papíron most először lesz egyfajta egyenlőség a Forma-1 történetében.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Az FIA-nak a különleges időszakra vonatkozó ügyrendi módosítása miatt a költségsapka elfogadásához elegendő lesz egy egyszerű többség is.

2021-ben 145 millió dollár lesz a költségsapka plafonja, ez 2022-ben további 5 millió dollárral fog csökkeni, majd 2023-tól 3 éven keresztül 135 millió dollár lesz. A privát csapatoknak a költségsapkája aszerint fog változni, hogy hány alkatrészt vásárolnak a technikai partnerségeken keresztül.

Beszámítások, akár 38 millió dollárig

Az FIA-nak két hétbe telt, mire kiszámolta a partnercsapatok költségsapkájából levonandó összegeket. A sebességváltó, és az első felfüggesztés árát vették alapul, és ebből fejtették vissza a többi alkatrész árát, amelyeket 10 kategóriába soroltak – írja az Auto Motor und Sport.

Még több F1 hír:

Ezeknek a partnercsapatoknak a költségvetéséből ezeknek az alkatrészeknek az árával arányosan vonnak le egy összeget. Az AlphaTauri és a Haas szinte az összes elérhető elemet vásárolja, ezért az ő költségsapkájukból 35-38 millió dollárt levonnak a vásárolt alkatrészek után, ezért a végleges költségsapkájuk 107-110 millió dollár körül alakul. Ennél jelenleg egyébként sem költenek többet.

A Racing Point ennél jóval kevesebb alkatrészt, elsősorban a hajtáslánc elemeit vásárolja a Mercedestől, így nekik körülbelül 20 millió dollárt vonnak le a költségsapkájukból, 125 millió dollár körülire.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a Williams továbbra sem vásárol semmit, a Mercedes motoron kívül, még a sebességváltót is maguk fejlesztik. Az utóbbi években ez a független hozzáállás visszacsapott a megnövekedett fejlesztési költségek miatt. Kíváncsian várjuk, hogy a költségsapka közelebb hozza-e őket a középmezőnyhöz, de az is lehet, hogy tovább mélyül majd a szakadék a patinás istálló, és a más gazdasági elveket követő középmezőny között.

Nicholas Latifi, Williams FW43

Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

Elsőre úgy tűnhet, hogy a levonások miatt ismét nagy különbség tátong a csapatok között, de ha levonjuk a költségsapka alá bevont utazási, működési, versenyzési költségeket, akkor ott vagyunk, hogy minden csapat fejlesztési költségvetése körülbelül 15-25 millió dollár közé esik, ami jelentősen kisebb különbség, mint a korábbiakban.

„Voltak olyan évek, amikor csak 100 millió dollár állt összesen a rendelkezésünkre” – emlékezett vissza Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke a Force Indiára. „A működési költségünk nekünk is annyi volt, mint más csapatoknak, és ha ehhez hozzávettük az alkalmazottaink bérét, akkor pontosan 3 millió dollárunk maradt fejleszteni, míg a nagycsapatoknak akár 50 millió is jutott erre, ami miatt még nagyobb szenzációnak tartom a 2016-2017-ben elért konstruktőri 4. helyezésünket.”

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A Racing Point jelenleg körülbelül 460 embert alkalmaz, de ezt növelni akarják 500-ra az Aston Martin név alatt, és számolva a Szafnauer által is elmondott nagyjából egyenlő működési költségekkel, a személyre szabott, kisebb költségsapkájuk ellenére is marad körülbelül 15 millió dollárjuk a fejlesztésekre.

Ugyanez egy nagycsapattal, akiknek jelenleg 900-1100 alkalmazottjuk is úgy néz ki, hogy a működési költségek még akkor is 130 millió dollárra jönnek ki, ha 700-ra csökkentik a munkatársaik számát, és akkor hasonló összeg marad a fejlesztésekre – számol az Auto Motor und Sport.

A topcsapatok is megtehetik azt, hogy külső beszállítóktól rendelnek bizonyos alkatrészeket, azonban a Ferrari egyik szóvivőjének elmondása szerint ezzel az a baj, hogy „elvesztjük a teljes minőségbeli kontrollt a termék fölött, és ezzel tudást is veszítünk. A művészet abban rejlik, hogy melyik részleteket tudjuk magunk elkészíteni.”

„A jövőben az a csapat fog nyerni, aki a legjobb kompromisszumot tudta hozni a költségek és a teljesítmény között. Ez újra izgalmassá fogja tenni a Forma-1-et” – mondta Szafnauer.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko remek versenyzőnek tartja Sainz-t, de nem volt helye a Red Bullnál
Következő cikk Webber szerint Ecclestone-nak is köze volt Vettel távozásához a Ferraritól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország