Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Bahreini Nagydíj lesz a szezonnyitó

Habár az Ausztrál Nagydíjat hivatalosan még nem halasztották el, egyre több forrás erősíti meg azokat a híreszteléseket, miszerint ez csupán formalitás. Ha pedig ez megtörténik, a téli teszthelyszín, valamint annak időpontja is módosulhat.

Pályabemutató - Bahreini Nagydíj

Motorsport Hungary

A 2021-es Forma-1-es idénynek az előzetes tervek szerint március 21-én kellene elrajtolnia Ausztráliában, azonban egyre több forrás számol be arról, hogy erre a versenyre nem fog sor kerülni. Melbourne egy későbbi időpontban ugyan visszatérhet, hogy a 23 versenyhétvége egyikének helyet adjon, de jelenleg erre is csekély az esély.

Ha hivatalossá válik, hogy a száguldó cirkusz nem utazik márciusban Ausztráliába, valószínűvé válik az a forgatókönyv, hogy a soron következő futam, tehát a Bahreini Nagydíj lesz az idény első nagydíja. Ez viszont további kérdéseket vetne fel a szezon előtti teszttel kapcsolatosan, melyet a tervek szerint Bacelonában tartanának meg.

Még több F1 hír:

Logisztikai szempontból ugyanis sokkal optimálisabb választás lenne egy bahreini előszezoni teszt Barcelona helyett. A motorsport.it információ szerint a csapatokat már meg is kérdezték erről az eshetőségről, és meglehetősen pozitív válaszokat kaptak.

Ennek tükrében úgy néz ki, hogy hamarosan bejelentésre kerül a Bahreini Nagydíj mint szezonnyitó futam, ahogy az is, hogy a Forma-1-es előszezoni teszteknek szintén ez a pálya ad majd helyet egy későbbi időpontban, hiszen a március 2-4-ig tartó időszak túl közel lenne. Ennek megfelelően a tesztidőpont közvetlenül az F2-es tesztek után, március 12-én lenne.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Albon csatlakozása óriási lehetőség a DTM-nek”
Következő cikk Grosjean elmondta, miért nem látta Kvjatot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország