Egyetlen személyi változás lehet a Renault szárnyalásának az oka?

Az egykori Forma-1-es pilóta, Marc Surer szerint a Renault idei javuló formája mögött a McLaren felzárkózását is beindító mérnök, Pat Fry leigazolása állhat.

Pat Fry, Renault F1 Team

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Pat Fry, aki egykor többek között a McLaren és a Ferrari főmérnöke is volt, az idény elejétől a Renault F1 Team csapatát erősíti és nem nehéz észrevenni, hogy azóta a francia gárda folyamatosan javuló formát mutat.

A sárga-feketék jelenleg harmadikak a bajnokságban és már most több pontot gyűjtöttek be, mint tavaly egész évben. Nagy segítség ebben, hogy Daniel Ricciardo révén két harmadik helyük is volt, Imolában pedig több pontot szereztek, mint a Red Bull – akik nullát.

Még több F1 hír:

Marc Surer, egykori Forma-1-es pilóta szerint is Pat Fry érkezése ennek a fejlődésnek a mozgatórugója: „Úgy érzem, mióta ő ott van, fejlődnek. Talán azért, mert van náluk egy olyan ember, aki tudja, hogyan kell a megfelelő irányba terelni a dolgozókat.” – mondta a svájci a Motorsport-Total.com-nak.

„Lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés, de mióta Pat Fry náluk van, egyre jobb és jobb az irány. Először még egy olyan autójuk volt, ami csak a gyors pályákon volt jó, most már nem csak ott. Magyarán valaki jó munkát végez.”

 

„Persze azért van náluk több más szakember is, akik híresen jó munkát végeznek, de ez a trend kiemelkedő, egyértelmű a haladás, és hogyha ez a vonal folytatódik náluk, akkor ennél csak erősebbek lesznek.”

Az AlphaTauri nem opció Albon számára

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az AlphaTauri nem opció Albon számára
Következő cikk Schumacher szerint a Ferrari nem mond el mindent Vettelnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország