Eddie Jordan: „Lawrence Stroll a legnagyobb koponya az F1-ben”

A korábbi F1-es csapatfőnök Eddie Jordan szerint az Aston Martin első embere, Lawrence Stroll hatodik érzékkel rendelkezik, és hibát követ el, aki lebecsüli őt.

Lawrence Stroll, Racing Point

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az ír ex-csapatfőnök, Eddie Jordan 1991-ben alapította F1-es csapatát, melyet 2005-ben adott el a Midlandnek.

A csapatnak az azóta eltelt években számos tulajdonosa volt, majd 2018-ban jött Lawrence Stroll, aki mostanra az Aston Martin gyári támogatásával működteti az egykori Jordant.

Még több F1 hír:

Miután a silverstone-i csapat tavaly jócskán előrébb lépett az előző évekhez képest, a második bahreini versenyen hosszú idő után ismét futamgyőzelmet ünnepelhetett. A csapatnak egyedül a konstruktőri harmadik hely elvesztése miatt lehet némi hiányérzete.

„Lawrence Strollt soha, semmilyen körülmények között nem szabad lebecsülni” – nyilatkozta Jordan a The Race-nek. „Olyan, mintha rendelkezne Midász király érintésével: amihez hozzáér, az arannyá változik.”

„Vitán felül áll, hogy jelenleg ő a legnagyobb koponya az F1-ben.”

A csapat Stroll érkezése óta látványos javuláson ment keresztül. Bár a koronavírus miatt új gyáruk csak 2022-ben készül el, erejüket jól mutatja, hogy Sebastian Vettel személyében egy négyszeres világbajnok csatlakozott hozzájuk.

A csapat jövője szempontjából további biztató jel lehet névadó szponzorával, az IT-óriás Cognizanttal kötött megállapodás.

Jordant lenyűgözi egyes csapattagok lojalitása, akik már az istálló korai évei óta a csapat tagjai.

„Jó érzés látni ezt a csapat iránti hűséget. Ott van például Andy Green, vagy Andy Stevenson, akivel még 1984-ben vagy 1985-ben találkoztam.”

„Hálátlan feladatot adtam neki Johnny Herbert autójával, majd egy jobbat Alesiével. Később Schumacher autóján is dolgozott. Mindvégig ottmaradt, mostanra pedig ő a csapat sportigazgatója.”

„Imádom a lojalitást. Kíváncsi vagyok, mire lesz képes Andy Green a Mercedes motorjával és technikai segítségével. Arra számítok, hogy nagyon erősek lesznek” – méltatta korábbi csapatát Jordan.

Elbeszélgetnek a pilótákkal Bahreinben a közösségi média használatáról. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kizárva - 10 híres fekete zászlós eset
Következő cikk Neweynak nem tetszenek a 2022-es szabályok: „elhibázott lehetőség”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország