Jelentés a versenyről

Da Costa egy utolsó körös előzéssel nyerte a Monaco E-Prix-t!

Elképesztően izgalmasan alakult a Formula E idei monacói versenye. Hatalmas csata zajlott a dobogós helyekért, a pilóták oda-vissza előzgették egymást az idéntől már az F1-es vonalvezetést használó aszfaltcsíkon. Végül aztán az utolsó körben dőlt el a győzelem sorsa, és a tavalyi bajnok örülhetett a leginkább.

Antonio Felix Da Costa, DS Techeetah, DS E-Tense FE21

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Antonio Felix da Costa vághatott neki az első helyről a Monaco E-Prix-nek, miután az időmérő edzésen nagyon kis különbséggel, de sikerült neki megfutnia a leggyorsabb kört. Mögüle Robin Frijns és Mitch Evans következett.

A mezőny viszonylag simán jött el a rajtnál, nem volt nagyobb probléma az első kanyarokban, bár a 24 autó olykor nehezen fért el a szűk monacói utcákon. Ennek aztán a Mirabeau utáni szakaszon lett meg az eredménye, hiszen feltorlódott a mezőny, és páran kicsit lebontották a kocsijukat.

A legnagyobb kárvallott Alexander Sims volt, akinek komolyabban sérült a gépe, így fel is kellett adnia a futamot. Ez az eset azonban csak sárga zászlót hozott, biztonsági autóra nem volt szükség.

További híreink:

Az élen azonban két kör után változás történt, hiszen Da Costát Frijns tudta megelőzni az 1-es kanyar felé. Ezek után kicsit nyugisabb módba kapcsoltak a versenyzők, de nagy különbségek nem alakultak ki. Nagyjából tíz perc elteltével viszont sokan kezdték el felvenni a támadó üzemmódot, ez pedig újra akciók és előzések tömkelegét hozta magával.

Da Costa például remekül tudta kihasználni az első periódust, hiszen a negyedikről visszakapaszkodott az első helyre, miután Vergne és Evans elszámolta magát az alagút utáni sikánnál, így a portugál két pozíciót nyert, aztán Frijnst is visszaelőzte.

Mindez azonban nem tartott sokáig, mivel a holland is támadó üzemmódra váltott és a célegyenesben egyszerűen lehagyta a tavalyi bajnokot. A top ötben igazából folyamatosan cserélgették egymást a versenyzők ebben a szakaszban.

 

17 perccel a verseny vége előtt újra élesedett a küzdelem, hiszen Da Costa felért a vezető Frijns autójára, majd pedig az alagútból kifelé a fan boostnak is köszönhetően elment a Virgin versenyzője mellett. Ez azonban csak a kezdet volt, hiszen megjött rájuk Mitch Evans is a Jaguárral, aki fél kör alatt mindkettejüket lehagyta.

Az első helyekért folyó öldöklő csatának egy időre a biztonsági autó vetett véget, amelyet René Rast kisebb falazása után kellett beküldeni, mivel a német autója megállt a pályán a Beau Rivage-nál felfelé. Ez pedig remek felvezetés volt a futam utolsó néhány percére.

Az újraindítás előtt az első öt sorrendje Evans, Da Costa, Frijns, Günther és Vergne volt. Hat és fél perc plusz egy körrel a leintés előtt aztán kijött a Safety Car, így ismét elindulhatott a száguldás. Az utolsó percekben az első ötös teljesen együtt volt. Evans a legvégén teljesen felgyűjtötte maga mögé a mezőnyt, mivel kevesebb energiával kellett gazdálkodnia.

A legutolsó körben végül Da Costa egy remek manőverrel elment a már küszködő Evans mellett, akit a kockás zászló előtti métereken még Frijns is legyorsult. Így alakult ki tehát az első hármas sorrendje ezen az elképesztően eseménydús futamon.

A negyedik a másik DS Techeetah-val Vergne lett, az ötödik pedig a BMW-s Maximilian Günther. Igazából annyi esemény történt ezen a versenyen, hogy össze sem lehet foglalni rendesen, de panaszkodni biztosan nem lehet, mivel ennél izgalmasabb viadalt kitalálni sem nagyon lehetett volna.

Íme a teljes végeredmény:

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Portugal Antonio FelixdaCosta China Techeetah 26 47'20.697        
2 Netherlands Robin Frijns United Kingdom Virgin Racing 26 47'23.545 2.848 2.848    
3 New Zealand Mitch Evans United Kingdom Jaguar Racing 26 47'23.569 2.872 0.024    
4 France Jean-Eric Vergne China Techeetah 26 47'23.817 3.120 0.248    
5 Germany Maximilian Gunther United States Andretti Autosport 26 47'23.967 3.270 0.150    
6 United Kingdom Oliver Rowland France DAMS 26 47'24.562 3.865 0.595    
7 United Kingdom Sam Bird United Kingdom Jaguar Racing 26 47'24.847 4.150 0.285    
8 New Zealand Nick Cassidy United Kingdom Virgin Racing 26 47'25.449 4.752 0.602    
9 Germany Andre Lotterer Germany Porsche Team 26 47'26.200 5.503 0.751    
10 United Kingdom Alex Lynn India Mahindra Racing 26 47'26.456 5.759 0.256    
11 Brazil Lucas diGrassi Germany Audi Sport ABT Schaeffler 26 47'26.922 6.225 0.466    
12 Switzerland Sébastien Buemi France DAMS 26 47'27.264 6.567 0.342    
13 Switzerland Edoardo Mortara Monaco Venturi 26 47'27.794 7.097 0.530    
14 France Norman Nato Monaco Venturi 26 47'29.204 8.507 1.410    
15 United Kingdom Tom Blomqvist United Kingdom NIO Formula E Team 26 47'29.937 9.240 0.733    
16 Brazil Sergio SetteCamara United States Dragon Racing 26 47'30.196 9.499 0.259    
17 United Kingdom Jake Dennis United States Andretti Autosport 26 47'30.519 9.822 0.323    
18 Switzerland Nico Müller United States Dragon Racing 26 47'32.147 11.450 1.628    
19 United Kingdom Oliver Turvey United Kingdom NIO Formula E Team 26 47'32.764 12.067 0.617    
  Netherlands Nyck deVries Germany Mercedes 23 42'42.715 3 Laps 3 Laps    
  Belgium Stoffel Vandoorne Germany Mercedes 21 39'21.646 5 Laps 2 Laps    
  Germany Pascal Wehrlein Germany Porsche Team 21 39'22.235 5 Laps 0.589    
  Germany René Rast Germany Audi Sport ABT Schaeffler 18 29'20.762 8 Laps 3 Laps    
  United Kingdom Alexander Sims India Mahindra Racing 0 0.000        

Hamiltonnak megvan F1-es karrierje 100. pole pozíciója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A tavalyi bajnok, Antonio Felix da Costa a pole-ban Monacóban!
Következő cikk Vergne: Vettel csak nevetett, amikor megtudta, hova igazolok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország