Cunoda: "Jobb akarok lenni Verstappennél is!"

A Red Bull utánpótlásprogramjában szereplő Juki Cunoda egyelőre még úgy érzi, van még hova fejlődnie, de célja az, hogy a csapat sztárpilótáját, Max verstappent is maga mögé utasítsa egy nap.

Yuki Tsunoda, Carlin celebrates on the podium

Andy Hone / Motorsport Images

Juki Cunoda már 2021-ben az AlphaTauri pilótája lehet, legalábbis annak ellenére, hogy a Honda a 2021-es szezont követően távozik a sorozatból, a fiatal japán pilóta biztos abban, hogy a Red Bull-család tagja lehet.

Cunoda jelenleg azonban még a Formula 2-ben ügyeskedik, jelenleg a harmadik a bajnokságban. A Honda volt az, akik az útját a Forma-1-ig egyengették, de a japán gyártó kivonulásával úgy tűnt, hogy bajban lehet. Ő maga azonban nem így látja:

„Nem, egyáltalán nem változott a helyzetem, ha csak a Honda miatt lennék itt, akkor Helmut Marko sosem vesz fel az utánpótlásprogramba.” – mondta a versenyző az Auto Sport Webnek, emellett arról is beszélt, hogy meggyőződése, hogy önerőből is be tud kerülni a Forma-1-be:

Még több F1 hír:

„A féktávokon szerintem nagyon erős vagyok, de a legnagyobb erősségem az, hogy sokat és gyorsan tanulok más pilótáktól. Ha valaki jobb nálam, igyekszem figyelni, mit csinál és ebből tanulni, hogy saját magamon is fejlesszek.”

„Per pillanat nem én vagyok a leggyorsabb versenyző a világon, mert Max Verstappen még mindig előttem van, de az a célom, hogy egy nap őt is megelőzzem és én legyek a legjobb az egész bolygón.” – mondta Cunoda.

Hogy már 2021-ben is bizonyíthatja-e a japán tehetségét a Forma-1-ben, még kérdéses, mindenesetre a Red Bullnál Alex Albon és Danyiil Kvjat helye sem száz százalékos, bár elsősorban Kvjat az, akinek van félnivalója.

Az utolsó pillanatban kitiltották a nézőket Imolából, a szervezők roppant csalódottak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Újabb szakértők szólaltak meg a Hamilton-Schumacher összevetésről
Következő cikk Hamilton ismét felszólalt egy motorsportbeli probléma ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország