Cunoda: „Elvesztettem a fejem...”

Az AlphaTauri japán versenyzője, Cunoda Júki megnyomná az újraindítás gombot a hétvégi Monacói Nagydíj előtt. Az újonc maga is elismeri, hogy kissé elszaladt vele a ló a barcelonai hétvégén.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri, walks the track with his team

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az AlphaTauri japán versenyzőjének, Cunoda Júkinak magyarázkodnia kellett a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíj hétvégéje során. Cunoda a Q1-es kieséssel záródó időmérőt követően arra utalt, hogy autója talán nem olyan, mint csapattársáé, Pierre Gaslyé.

Vasárnap ha lehet, még rosszabbra fordultak a dolgok, Cunoda ugyanis néhány kört követően technikai meghibásodás miatt kényszerült a verseny feladására. A japán tiszta lappal szeretné kezdeni a monacói hétvégét.

Még több F1 hír:

„A barcelonai versenyhétvége különösen nehéz volt számomra. Nem szeretném, hogy ez a jövőben ismét előforduljon, ezért rendeznem kell a soraimat” – kezdte nyilatkozatát a japán versenyző.

„Továbbra is bánom, amit az időmérőt követően mondtam. Elvesztettem a fejem, nem mondanék többet ilyet. A hétvégén tiszta lappal szeretnék indulni.”

„Monaco egy igazi klasszikus a naptárban, egyben az egyik kedvencem – még akkor is, ha sosem versenyeztem még itt.

„Itt kissé másképp kell felépíteni a hétvégét, mint más pályákon. Nem szeretnéd rögtön a falban végezni, ezért kezdetben nem érdemes a határon autózni.”

„A sebesség folyamatos felépítése lesz a legfontosabb tényező. Az önbizalom megszerzéséhez és az időmérőre való felkészüléshez elengedhetetlen lesz, hogy tiszta szabadedzéseket teljesítünk” – tűzte ki a célt a japán.

Bottas tudja, meddig szeretne döntést a jövőjével kapcsolatban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton változtatna a monacói hétvégék formátumán
Következő cikk Leclerc: ha más pályákon jók voltunk, akkor itt miért ne lehetnénk?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország