Csak három tesztnapja lesz a Forma-1-nek a 2021-es szezon előtt

A Forma-1 2021-ben háromra fogja csökkenteni tesztnapjai számát és vélhetően a helyszín is változik, Spanyolországból Bahreinbe költöznek majd a csapatok.

Lance Stroll, Racing Point RP20, in the pits with a broken front wing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Miután évekig nyolc tesztnapot tartottak a szezon előtt, a Forma-1 2020-ban ezt két hét alatt hat napra változtatta a barcelonai pályán. Mivel azonban 2021-re csak kisebb fejlesztések lesznek engedélyezettek, a csapatok megállapodtak, hogy tesztekből is csak három napnyi legyen jövőre.

A Motorsport.com értesülései szerint a háromnapos teszt valószínűleg Bahreinben lesz majd, de egyelőre erről még nincs végső döntés. A pálya 2014 óta nem rendezett szezon előtti tesztnapot, akkor a még újnak számító V6-os hibridek utolsó próbái zajlottak a szigetországban.

Még több F1 hír:

Azóta viszont kétszer használták a futam utáni tesztekre, 2017-ben és 2019-ben, emellett idén két futam is lesz itt, hogy az újratervezett naptár feltöltésében segítsenek. A héten a Forma-1 előzetes 2021-es versenynaptára is bejelentésre került, a tervek szerint augusztus 21-én kezdődik a szezon Ausztráliában.

Bár a csapatok örülnek, ha minél több tesztlehetőségük van, sokan jelezték az idei előszezon során, hogy a hat nap bőven elég nekik. A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green például úgy nyilatkozott, négy nappal is elégedett lenne, mivel ez a kiszámíthatatlanságot is növelné.

 

„Szerintem a Forma-1-nek, ha meg akarja kavarni a lapokat, ezzel kell számolnia. Hipermegbízható autókat akarunk, amikor az első versenyre megyünk? Nekem négy nap – két tesztnap, két nap szünet, két újabb tesztnap – simán elég lenne, kipróbálhatnánk.”

A nyilatkozat még azelőtt született, hogy a csapatok megállapodtak a 2020-as autók 2021-es alkalmazásáról. A csapatok két „zsetonnal” tudják az autót fejleszteni, így már eleve rengeteg információ áll majd rendelkezésükre az idei szezonról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: A Ferrari fel fogja áldozni 2021-et!
Következő cikk Alakul a Forma-1 2026-tól bevezetendő motorformátuma

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország