Coulthard: Ha egy versenyző kényelmetlenül érzi magát, akkor lépjen le a Forma-1-ből!

A korábbi F1-es versenyző, David Coulthard azt nyilatkozta, hogy ha valamelyik pilóta kényelmetlenül érzi magát, nyugodtan leléphet, hiszen nagyon sokan szeretnének a Forma-1-ben versenyezni.

David Coulthard, TV Presenter

David Coulthard, TV Presenter

Carl Bingham / Motorsport Images

Idén léptek érvénybe a komoly technikai szabályváltoztatások a Forma-1-ben, és nem meglepő módon az új éra új kihívás elé állította a csapatokat és a versenyzőket, így lépett a képbe a delfinezés jelensége is.

Ennek kapcsán a korábbi Forma-1-es pilóta, David Coulthard nyilatkozott, aki elmondta, mire figyel a szabályok olvasásakor az ikonikus tervező Adrian Newey, valamint azt javasolta a pilótáknak, hogy ha kényelmetlenül érzik magukat, lépjenek le.

„A dolog arról szól, hogy hogyan értelmezik a szabályokat. Adrian Newey-val a williamses időkben kezdtem el együtt dolgozni, és mindig azt mondta, hogy azért olvassa el a szabályokat, hogy lássa, mit írnak, de ami még fontosabb, hogy azt is lássa, mit nem írnak.”

Még több F1 hír:

„Utóbbi azért fontosabb, mert a tervező azt reméli, hogy van egy kiskapu, amivel előnyre tehet szert. Ugyanis ha pont úgy tervezel, ahogy az a szabályokba tökéletesen illeszkedik, akkor hogyan kerülsz a riválisaid elé?”

„És persze mindig azok lesznek a hangosabbak, akik szenvednek. Mindenki ugyanabban a szabályrendszerben dolgozik. Voltam már olyan helyzetben, ahol a csapatom jobb munkát végzett, mint a többiek, és voltam a másik oldalon is, amikor el kell viselned a fájdalmat, akkor is, ha a hátad alsó részéről van szó.”

„Ha egy versenyző kényelmetlenül érzi magát, vagy ha úgy érzi, hogy hosszú távú sérülés éri, akkor lépjen le! Rengeteg pilóta szívesen átvenné a helyét!” – jelentette ki Coulthard a RacingNews365-nek adott interjújában.

A Honda vissza akar térni a Forma-1-be – német sajtó


Hatalmas baleset történt az Alpine által támogatott juniorsorozatban, ami miatt természetesen jött is a piros zászló!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Beállította saját negatív rekordját Lewis Hamilton
Következő cikk Így állnak az időmérős párharcok az F1-ben Kanada után – apró különbség a Mercedesnél!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország