Capito: a formajavulásunk a csapatnál bekövetkezett változásoknak köszönhető

A Williams csapatfőnöke, Jost Capito úgy véli, hogy a csapat közelmúltbeli formajavulása nem "hirtelen" jött, hanem a folyamatos fejlesztéseknek és a közelmúltbeli szervezeti átalakulásoknak köszönhető.

George Russell, Williams, celebrates with Jost Capito, CEO, Williams, after securing second position in Qualifying

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Miután a 2019-es és 2020-as szezonban mindössze egyetlen pontot szereztek, a Williams az utóbbi időben újra formába lendült és az elmúlt öt futamból négyszer a legjobb tízben végzett. George Russell révén a 2017-es azerbajdzsáni hétvége óta először állhatott dobogóra Williams-pilóta az időjárás miatt lerövidített Belga Nagydíjon, a múlt hétvégén Szocsiban pedig a harmadik helyre kvalifikálta magát, mielőtt a tizedik helyen ért volna célba a futamon.

A Volkswagen korábbi motorsportfőnöke, Capito a télen csatlakozott a Williamshez, mint vezérigazgató, majd a csapatfőnöki pozíciót Simon Roberts júniusi távozását követően vette át. Capito csatlakozása óta számos változás történt a Williamsnél, megváltoztatva a csapat különböző egységeinek együttműködését és egymás közötti munkáját.

A Williams legutóbb mutatott formajavulásáról Capito azt mondta, hogy „nem mondaná, hogy ez hirtelen jött", hanem a kemény munkának és a végrehajtott változásoknak köszönhető. „Folyamatosan javulnak a munkamódszereink" - mondta Capito.

Még több F1 hír:

„Megváltoztattuk a szervezet felépítését, megváltoztattuk a kommunikációt, megváltoztattuk a felelősségi köröket, és sokkal inkább csapatként dolgozunk. Megváltoztattuk a stratégiát is, azt, hogy hogyan közelítjük meg a hétvégéket. Kicsit proaktívabbak és agresszívebbek lettünk, nem csak védekezőbbek” – folytatta.

„Ha a kilencedik leggyorsabb autód van, akkor kipróbálhatsz dolgokat, megpróbálhatsz játszani azzal, amid van, kipróbálhatsz valami mást, amit mások talán nem tudnak kipróbálni, mert ők elöl vannak és számukra ez kockázatos lenne. Azt hiszem, néhányszor már vállaltuk a kockázatot, az időjárásnak megfelelő gumiválasztással és eddig bevált” – véli Capito.

 

"Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy összességében csapatként jobbak lettünk a kommunikációban. Meglepődtem, hogy ez mennyire gyorsabbá tudja tenni az autót anélkül, hogy ténylegesen javítanánk magán az autón” – zárta a Williams csapatfőnöke.

Wolff Verstappenről: „Ez nem jó a bajnokság szempontjából…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Hamilton mindenkit letarolt a köreivel, nagyon ritkán látni ilyet!”
Következő cikk Coulthard szerint Verstappen ki tudja zárni Hamilton pszichés játékait

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország