Callum Ilott vezetheti a pénteki első szabadedzésen az Alfa Romeót Portimaóban

A Ferrari megosztotta a Forma-1-es tartalékpilótáját, Callum Ilottot az Alfa Romeóval, aki Robert Kubica mellett a csapat másik tartalékosa lett. A brit fiatal már a Portugál Nagydíjon autóba ülhet az első szabadedzésen.

Callum Ilott, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Alfa Romeo

A Formula 2 2020-as szezonjának második helyezettje, Callum Ilott nem talált magának ülést a Forma-1 idei évére, de a Ferrari nem engedte el a juniorpilótájának kezét, és megtették a csapat tartalékpilótájának.

Robert Kubica ELMS szezonja miatt azonban üresedés lépett fel az Alfa Romeónál is, így a két csapat a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy Ilott lesz az Alfa tartalékosa is azokon a versenyeken, amelyekre nem tud elutazni Kubica.

A csapat közleménye szerint Ilott a tartalékos szerepe mellett „többször” is lehetőséget kap majd a pénteki első szabadedzéseken, kezdve a most hétvégi Portugál Nagydíjjal, de arról egyelőre nincs információ, hogy emiatt Räikkönennek, vagy Giovinazinnak kell-e majd kiülnie az első gyakorlást.

Még több F1 hír:

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur megjegyezte, hogy Ilott a korábbi közös munkájuk után „erős benyomást” keltett az Alfa Romeónál, köszönhetően „a munkabírásának, és a remek visszajelzéseinek.”

Ilott az idei szezonban amellett, hogy már két F1-es csapatnál is harmadik pilótai szerepkört vállal, a Ferrari támogatásával a GTWC Europe versenyein indul egy Ferrari 488 GT3-mal, a monzai bemutatkozásán pedig a 20. helyről egészen a 3. helyig zárkózott fel, mielőtt átadta volna a volánt Antonio Fuoconak.

Ilott a Sportscar365-nek azt is elmondta, hogy nem bánja, hogy egyelőre meg kell elégednie a GT versenyzéssel, mivel a tapasztalatai még sokat érhetnek a Ferrari szemében, akik 2023-tól már maguk is indulnak a WEC Le Mans Hypercar kategóriájában.

Webber: A Ferrari elpusztította Vettelt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Alonso és Rossi egy cipőben? Webber szerint még Alonso is kételkedik...
Következő cikk Marko: a Mercedes mindent megtesz, hogy késleltessék Hodgkinson átigazolását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország