Cáfol a Mercedes: Az autó már január közepén átment a törésteszten

A Mercedes cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a világbajnoki címvédő új W13-as modellje megbukott a Forma–1-es törésteszten. A csapat a Twitteren is megerősítette, hogy az autó engedélyt kapott a 2022-es szezonra.

George Russell, Mercedes W10 Mule

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes állítása szerint az autó már hetekkel ezelőtt átment az F1-es műszaki vizsgán, ami kötelező a világbajnokságon való részvételhez. Az Ezüstnyilak szóvivője az RTL-nek elmondta, hogy az új autó már január 13-án megkapta az FIA hivatalos jóváhagyását a következő szezonra.

Idéntől új technikai szabályrendszer van érvényben a Forma–1-ben, az autók egyértelműen eltérnek a korábbi évek modelljeitől. A csapatoknak tehát minden tudásukat és tapasztalatukat be kell vetniük ahhoz, hogy jól jöjjenek ki a szabályváltoztatások utáni sorrendváltozásból.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a két élcsapat, a Red Bull és a Mercedes megbukott az FIA töréstesztjén. Az Ezüstnyilak egy „extrém megoldást" próbáltak ki a tervezés során, és a teszt sikertelensége után vissza kellett térniük a "B-tervhez" - áll a közleményben.

Még több F1 hír:

A korábbi hírek szerint, melyet a német istálló most cáfolt, a W13 az FIA statikus oldalirányú tesztjén nem felelt meg az előírásoknak, míg riválisuk nem tudta elsőre teljesíteni az FIA kötelező frontális töréstesztjét. A Red Bull egyelőre nem adott tájékoztatást arról, hogy az ő autójuk valóban megbukott-e a teszten.

A Mercedes időközben a Twitteren is megerősítette, hogy az autójuk már január 13-án átment a teszten.

 

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison nemrég egy videóban azt jósolta, hogy egy vagy két csapat nagyon mellé fog lőni az új szabályokkal. Egyelőre viszont még senkinek sincs konkrét adata arról, hogy valójában hogyan állnak a saját autójukkal, és hozzájuk képest hol tart a többi csapat.

A Forma-1 március 20-án a Bahreini Nagydíjjal kezdi meg a szezont. Az első teszteket február végén Barcelonában rendezik, egy héttel a szezonnyitó előtt pedig Bahreinben lesz még egy háromnapos teszt.

Hamilton alapítványa, a Mission 44 kétéves partneri szerződést kötött a Sky csapatával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micknek sokat segítettek Hamilton tanácsai is, de nem csak az F1 került szóba
Következő cikk A radar alatt megbúvó F1-es szabályváltozás, melynek mégis komoly hatása lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország