Button szerint egyféleképpen lehet megállítani Hamiltont

Jenson Button szerint a Forma-1-nek elengedhetetlen, hogy Lewis Hamiltonnak egy erősebb csapattársa legyen, még azelőtt, hogy maga hagy fel a vb-címek begyűjtésével.

Jenson Button, Lewis Hamilton, McLaren MP4-25

LAT Images

Lewis Hamilton Törökországban megszerezheti a hetedik világbajnoki címét, miután idén 13 versenyből kilencet megnyert. Csapattársa, Valtteri Bottas az egyetlen, aki ezt el tudja venni tőle, de mivel csak két futamot tudott idén megnyerni, egész évben csak halványultak az esélyei.

2009 világbajnoka, Jenson Button az egyike azon versenyzőknek, akik ugyanabban az autóban meg tudták verni Hamiltont, 2010 és 2012 között voltak csapattársak a McLarennél és 2011-ben végzett Button a Mercedes jelenlegi pilótája előtt.

Button szerint a különböző korszakok összehasonlításának bonyolultsága miatt nehéz eldönteni, hol áll a sport nagyjai között, de kétli, hogy amennyiben egy komolyabb kihívást nem jelentő csapattárs érkezik a Mercedeshez, egyhamar meg lehet állítani.

Még több hír:

Button a Motorsport.comnak nyilatkozott: „A rekordokat összehasonlítgatni nehéz dolog. Mind szeretjük számokban mérni őket, de igazán nehéz összehasonlítani a különböző érákat. Mindenesetre Lewis a lehető legjobb munkát végzi, ahogy a csapat is, a hibridek között nem lehetett őket megverni és Lewis is csak egy bajnokságot vesztett el.”

„Nem hiszem, hogy ez változni fog. Addig lesz ez így, amíg vissza nem vonul, vagy egy olyan csapattársat nem kap, aki fel tud nőni hozzá. Sokat tanul a csapattársaitól és sokkal teljesebb pilóta annál, mint amikor a McLarennél voltunk, de ha mondjuk Max Verstappen lenne mellette, máshogy alakulnának a dolgok.”

„Kell neki ez a kihívás, mert különben ugyanaz lesz, mint eddig, sorra fogja nyerni a címeket. Valakinek a Mercedesen belül kell nyomás alá helyeznie, de nem hibáztathatjuk a csapatot, nekik könnyebb, ha egyértelműek az erőviszonyok. Valtteri az időmérőkön meg tudja szorongatni, de versenytempóban a közelében sincs.”

 

Bottas 2017-ben, Nico Rosberg váratlan visszavonulása után csatlakozott a Mercedeshez és 2021 végéig szerződése is van velük. George Russell és Esteban Ocon is a Mercedes utánpótlásprogramjának a részei és mindkettejük eséllyel pályázik a finn ülésére.

Button szerint azonban a jelenlegi mezőnyből csak három pilóta lenne képes arra, hogy a Mercedesben csapattársként komoly küzdelemre késztesse Hamiltont: „Szerintem George még nem áll készen arra, hogy megküzdjön Lewisszal, sokan nincsenek készen erre.”

„Max, Charles Leclerc és Daniel Ricciardo azok, akik nyomás alá tudnák helyezni. Én szívesen megnézném Dannyt Lewis ellen, szerintem mentálisan kikészíthetné. Nagyon gyors lenne és mindenen csak röhögne, lehetetlen kihozni a sodrából, földhözragadt, tökéletes karakter a Forma-1-be, bárkinek nehéz ellenfele lenne.”

Wolff két gyermeke is Bécsben volt a múlt heti terrortámadás idején

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff két gyermeke is Bécsben volt a múlt heti terrortámadás idején
Következő cikk „Én beszéltem le Schumachert arról, hogy a Williamshez szerződjön!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország