Button elmondta, ki a 6 legjobb pilóta, akivel együtt versenyzett az F1-ben

Jenson Button, 2009 világbajnoka elmondta, hogy kit tart a hat legjobb versenyzőnek azok közül, akikkel együtt versenyzett a Forma-1-ben. A brit azt is hozzátette, Fangiót és Hamiltont azért nagyon nehéz összehasonlítani, mert a két versenyző pályafutása között évtizedek teltek el, eközben pedig majdnem egy másik sporttá vált a Forma-1.

Podium: second place Sebastian Vettel, Red Bull Racing, Race winner Jenson Button, McLaren, third pl

Sutton Images

Jenson Button 2000 és 2016 között versenyzett a Forma-1-ben, emellett még egyszer beugrott 2017-ben a McLaren-Hondába. Ezen időszak alatt olyan nevekkel tudott együtt versenyezni, mint Michael Schumacher, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel.

Mind a négyen helyet kaptak azon a hatos listán, amelyen 2009 világbajnoka azokat a versenyzőket gyűjtötte össze, akiket a legjobbnak talált abban az időszakban, amikor a Forma-1-ben versenyzett. A fenti négy pilótán kívül még Mika Hakkinen és Max Verstappen került fel a listára.

Buttont erről a Sky Sports Vodcastben kérdezték, pontosabban arról, hogy kit tart az F1 hat legjobb versenyzőjének, azonban ő inkább arra válaszolt, hogy ki a hat legjobb azok közül, akikkel együtt versenyzett.

Még több F1 hír:

„El fogom árulni a hat nevet, viszont abból az időszakból válogattam össze a hat nevet, akikkel együtt versenyeztem, ugyanis csak így tudom megítélni őket. Mindig is nehéznek tartottam, hogy összehasonlítsunk egy olyan versenyzőt, mint Fangio egy olyan versenyzővel, mint Hamilton. Évtizedek választják el őket, ez már majdnem egy másik sport.”

A hat név közé, amit a 17 Forma-1-ben eltöltött szezonból válogatott össze, bekerült Max Verstappen is a hatszoros világbajnok Hamilton és a hétszeres világbajnok Schumacher mellett. Bár a holland még nem tudott világbajnoki címet szerezni, Button azt mondta, lenyűgözték őt a 22 éves versenyző képességei.

„Lewis köztük van. Lewis Hamilton. Fernando Alonso. Mindkettejüknek voltam a csapattársa, és rengeteg különböző módon hihetetlenül tehetségesek. Sebastian Vettel, ugyanis a sorozatban szerzett négy címe nagyon nagy dolog volt. Most kicsit szenved a nagyon versenyképes csapattársa mellett, de biztos vagyok benne, hogy ez még jobb versenyzővé fogja tenni a jövőre nézve.”

További híreink:

„Azt kell mondanom, hogy Max Verstappen is ide tartozik. Nem versenyeztem sok éven keresztül vele az F1-ben, de láttam, hogyan teljesít olyan trükkös körülmények között, mint amilyen például a 2016-os Brazil Nagydíjon volt.”

„Nem evilági volt, amit csinált, lenyűgöző, hogy mire képes az autóban! Mindig úgy érkezett meg az 1-es kanyarba, mintha nem tartaná kontroll alatt az autóját. Az összes többi versenyző ötször eldobta volna a kocsit, ő viszont be tudta venni a kanyart.”

„A további két név pedig a Forma-1-es időszakom elejéből Mika Hakkinen, és nyilvánvalóan a kiváló Michael Schumacher.” – mondta Button.


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ha Sainz, vagy Ricciardo leváltaná Vettelt, lennének ajánlatai más csapatoktól”
Következő cikk A Ferrarinak saját rendszere van: A „PAS” bizonyítja, hogy ők is tesztelték a DAS-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország