Button elárulta, szerinte hol kellene folytatnia Bottasnak

Jenson Button úgy hiszi, hogy Valtteri Bottas számára az lenne a legideálisabb forgatókönyv, ha visszatérne egykori csapatához, a Williamshez. A brit világbajnok arra számít, hogy helycsere lesz a két alakulat pilótái között.

Valtteri Bottas, Mercedes, 3rd position, sprays the Champagne

Valtteri Bottas, Mercedes, 3rd position, sprays the Champagne

Zak Mauger / Motorsport Images

Valtteri Bottas 2013-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, miután a Williams szerződést kínált a fiatal finn számára. A grove-i alakulat színeiben kilenc dobogós helyezést ért el, majd 2017-ben a Mercedes hívására áttette a székhelyét a német gyártóhoz.

A finn minden erejével azon volt, hogy megvalósítsa nagy álmát, begyűjtse a világbajnoki címet, ám ez nem sikerült neki, mivel Lewis Hamilton minden évben képes volt jóval erősebb teljesítményt felmutatni. Bottasnak meg kellett elégednie az összesített 2. helyezéssel 2019-ben és 2020-ban is.

„Azt hiszem, hogy lesz néhány versenyző, aki elhagyja a csapatát a szezon végén” – jelentette ki Jenson Button a „Step back in time” műsorában. „Lehetséges, hogy végbemegy egy csere a Williams és a Mercedes között.”

Még több F1 hír:

„Úgy hiszem, hogy George a Mercedeshez megy, míg Valtteri a Williamshez jön. Ő volt már a Williamsnél korábban, és biztos vagyok benne, fájni fog neki, hogy nem egy olyan csapathoz megy, amelyik elől harcol. De ő nagyszerű lenne a Williams számára.”

„Sok tapasztalattal rendelkezik, és talán újra megtalálja az útját, mentálisan ez egy jobb hely lesz a számára. Továbbá egy olyan alakulatnál lehet, ahol nincs ott Lewis Hamilton” – tette hozzá az egyszeres világbajnok.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, hogy a Mercedes örült annak, hogy nem volt meg a tempója az elmúlt néhány szezonban. De ugyanakkor mindig odaért a 2. és 3. helyre, ami jó pontokat jelentett számukra, így a Mercedes mindig megnyerte a konstruktőri bajnokságot.”

„Azonban az idei évben nem teljesített jól, kiesett a pontszerző helyek közül, és ha ők (Mercedes) nem szerzik meg azokat az egységeket, melyeket meg szoktak szerezni, akkor máshol fognak új pilóta után nézni 2022-re.”

Hamilton továbbra is tartja, hogy a Red Bull sokat profitált az idei szabályváltozásokból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher elárulta, megtartná-e a sprintkvalifikációt
Következő cikk Ilott a Red Bull kötelékében kezdte a karrierjét, de kirúgták – most boldog a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország