Brown szerint Alonso megnyerheti az idei Indy 500-at

Zak Brown, a McLaren főnöke őszintén hisz abban, hogy Fernando Alonso idén megnyerheti az Indy 500-at. Ha sikerül, akkor ezt a McLaren csapatának színeiben teheti meg.

Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet

Arrow SPM

Ez némi vigaszt jelentene Fernando Alonsónak a legutóbbi próbálkozást követően, ami nagyon rosszul sikerült, és még a versenyre sem tudták kvalifikálni magukat. Azóta azonban sokat változott a helyzet, és a McLaren sokkal felkészültebb.

Még több F1 hír:

Már nincs messze az idei legendás amerikai futam megrendezése, miközben már be is mutatták Fernando Alonso autójának különleges festését a versenyre. A spanyolnak van tapasztalata ezen a területen, mivel az első Indy 500-as eseményén akár nyerhetett is volna, ha nem szól közbe a technika.

Zak Brown nagyon bízik benne, hogy Alonsónak lesz lehetősége megnyerni a nagy versenyt, amivel bebiztosítaná magának a „Tripla koronát. Régóta vágyik erre az elismerésre, és most újra megkaphatja a lehetőséget.

„Az indianapolisi esemény kapcsán Fernandóval a fő célunk az, hogy kvalifikáljuk magunkat a versenyre. A futam mindenki számára nagy kihívást jelent, és ez egyúttal a legnagyobb is. A tavalyi rossz tapasztalatok alázatosabbá tettek bennünket.” - idézte a SoyMotor a McLaren főnökét.

Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotó készítője: Arrow SPM

„Fernando képes nyerni és a csapat egy olyan autóval állhat elő, ami megfelel a kihívásoknak. Keményen fogunk dolgozni.” - mondta Brawn a La Gazzetta dello Sport lapnak adott interjújában az évadnyitó F1-es Osztrák Nagydíj előtt.

A McLaren közben figyeli a WEC eseményeit, az új hiperautó szériát érintő előírások fejleményeit, mert nem kizárt, hogy a britek ebben a szériában is szerepelni fognak. A Le Mans-i 24 órás verseny is egy reális cél lehet számukra.

Brown maximálisan nyitott erre, ha mindez a McLaren számára pénzügyileg is megéri, mivel ezekben az időkben még inkább meg kell néznie a gyártóknak, hogy mire költenek. A legendás márka nemrég vett fel egy nagyobb kölcsönt a koronavírus okozta súlyos károk miatt, előtte pedig egy 1200 embert érintő leépítést erősített meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mika Häkkinen nem igazán érti, miért bánik a Ferrari úgy a pilótáival, ahogy
Következő cikk Kubica parádés, trükkös előzése Button ellen Valenciában (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország