Briatore szerint a tavalyi Ferrarival Alonso bajnok lett volna

Flavio Briatore igen kritikusan nyilatkozott a Ferrariról, mely évek óta nem tudja megoldani az aerodinamikai gondjait, ami az olasz szerint több mint érthetetlen, akárcsak Mattia Binotto csapatfőnöki kinevezése.

Sebastian Vettel, Ferrari, walks the track with colleagues

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Flavio Briatore neve már többször előkerült a sajtóban, hogy átvehetné a Ferrari csapatának irányítását, de az olasz soha nem tért vissza, és most a befektetései mellett a politikában próbál jeleskedni, ami sokkal nagyobb kihívást jelenthet számára, mint eddig bármi.

Még több F1 hír:

Az olasz természetesen még mindig aktívan figyeli a Forma-1-et és azt, ami a Ferrarinál zajlik. Legutóbb a Radio Sportiva kérdésére mondott néhány szót a legendás alakulatról, mely 2007 óta nem ünnepelhetett egyéni címet, és úgy tűnik, hogy idén sem érnek fel a csúcsra, mert igen komoly a hátrányuk.

„A világbajnokság már az első és a második versenyen eldőlt. Nem kellett Spáig várnunk, hogy lássuk a Mercedes versenyképességét, és azt, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan megtett még egy lépést előre, addig a Ferrari nem tud felzárkózni. Évek óta aerodinamikai problémájuk van, és nem képesek felzárkózni. Ez nagyon furcsa egy olyan csapatnál, mint a Ferrari, ahol nem rendelkeznek ilyen aerodinamikával, ami képes a Mercedesszel versenyezni.”

„Azt hiszem, a motorok már többé-kevésbé azonosak, talán a Ferrari egy kicsit jobb is. Ezen kívül a másik oldalon van egy versenyző, aki mindig jól végzi a dolgát, és nagyon magabiztos, miközben azt hiszem, Sebastian Vettel az elmúlt két szezonban nem hozta ki a 100%-ot a Ferrariból. Leclerc pedig fiatal, időt kell neki adni, de nagyon erős. A Ferrari kulcsszava mindig a következő év.”

Briatore egyes döntéseket sem ért a Ferrarinál, kezdve Mattia Binotto csapatfőnöki kinevezésével, aki korábban technikai főnök volt: „Binotto egy nagyon jó technikai koordinátor, de amikor átlépett erre a területre, a másik szék üres maradt. A Ferrarinál az idei évre elveszett a politikai hangsúly. A technikai vezetők napi 13-14 órát dolgoznak, és nem vállalhatnak szervezeti felelősséget sem. Ez olyan, mintha az én időmben Ross Brawnt nevezték volna ki csapatfőnöknek. Nem értem ezt a döntést a Ferraritól.”

Sebastian Vettel, Ferrari, walks the track

Sebastian Vettel, Ferrari, walks the track

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

„Véleményem szerint maga a csapat fantasztikus, nagyon jó emberekkel, de nincs diktátor, egy erős útmutató. Meg kellene érteniük, hogy mi a probléma, mert az nem lehetséges, hogy a Ferrari az elmúlt években még mindig nem oldotta meg az aerodinamikai kérdéseket. Szóval szerintem például a Juventus számára könnyebb megnyerni a Bajnokok Ligáját, mint a Ferrarinak a világbajnokságot.”

Vettel helyzete nem a legkényelmesebb, aki rengeteg kritikát kapott az utóbbi időben: „Amikor egy versenyző egy olyan autót hajt, ami nem versenyképes, akkor mindig küszködik. Aztán vannak olyan pilóták, akiknek ez jobban sikerül, és mások, akik ezt még jobban tudják megtenni. Néhány nagydíj jobban sikerült Leclerc számára, mint Vettelnél. 3-4 versenyző nyerhetne címet, és Vettel egyike ezen versenyzőknek, de egy olyan autóval kell rendelkeznie, ami erre képes. Ennek eredményeként kevesebb hibát is kell véteni, mivel idén és tavaly is sok ilyet követett el. Mint azt mondtam, ha Alonso ott lett volna tavaly, akkor a Ferrari megnyeri a világbajnokságot.”


A Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Ezért ilyen fenomenális Verstappen
Következő cikk Norris a lábsérüléséről: „Rendben van, de soha nem tudhatod...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország