Brazíliában is problémát okozhat az eső az F1-es hétvégén

A brazil futam igazi fűszere lehet az időjárás az esővel. Lehetséges, hogy mindez nem marad el az idei versenyhétvégén és a futamon.

Rain visor on the helmet of Marcus Ericsson, Sauber

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Forma-1-ben megannyi példát láthattunk már arra, hogy egy eső mennyire befolyásolni tudja az adott versenyt. Az utóbbi időben azonban a rajongók már nem jártak "esőtáncot", hiszen az FIA nagyon óvatos, ha ilyen körülményekről van szó. A versenyzők közül vannak, akik mindezt túlzásnak tartják, és természetesen vannak olyanok is, akik a másik táborba tartoznak.

Még több F1 hír:

Brazíliában már nem egy alkalommal láthattunk olyan versenyeket, melyeknek ideje alatt leszakadt az ég. Ezek a futamok rendre nagyon különlegesek, és nagy lehetőséget adnak az olyan pilóták számára is, akik noha remek képességekkel rendelkeznek, az autójuk nem igazán versenyképes.

A hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon ugyancsak eshet az eső, ami jelenthet jót, vagy rosszat is, mert volt példa arra is, hogy a heves záporok miatt sokat állt a mezőny.

A jelenlegi előrejelzések szerint pénteken, szombaton és vasárnap is eshet az eső. Erre ebben a pillanatban szombaton van a legnagyobb esély 16 km/órás széllökések mellett. A szél pénteken jelenthet nagyobb gondot, amikor 22 km/óra fölé is mehet ez az érték. Interlagosban akár egyik percről a másikra is változhatnak a körülmények, elsősorban a széljárás miatt, és pontosan ez az, amitől a csapatok tartanak.

A maximum hőmérséklet pénteken lehet a legalacsonyabb, ami 22°C-ot jelent, míg szombaton és vasárnap ugyanez 25-27°C lesz.

Ha a teljes képet nézzük, jelenleg (!) kevés az esély arra, hogy a hétvégén a nagyobb eső megérkezzen a pályára, de mint azt feljebb is említettük, Interlagos Spához hasonlóan nagyon szeszélyes tud lenni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sauber: megvan az oka, hogy Räikkönen ilyen sokszor volt már nálunk
Következő cikk Hamilton segíteni szeretné a fiatalok boldogulását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország