Brawn nem akar több hasonló esetet látni Verstappen és Hamilton között

A Forma-1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn csalódottan vette tudomásul, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton „drámai” ütközése egy remek csatától fosztotta meg a nézőket a 2021-es Brit Nagydíjon.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, Lewis Hamilton Mercedes W12

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, Lewis Hamilton Mercedes W12

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2021-es Brit Nagydíj legdrámaibb jelenetére alig 9 kanyarnyit kellett várnunk, ugyanis miután Max Verstappen nem kapta el jól a rajtot, Lewis Hamilton végig támadás alatt tartotta, majd végül kettejük csatája a Copse-ban ért véget – Verstappennel a falban.

Bár Verstappen sértetlenül hagyta el tegnap este a kórházat, miután elvégezték rajta az 51G-s becsapódása után a rutinvizsgálatokat, az előnye a bajnoki pontversenyben 33 pontról 8 pontosra apadt Hamilton győzelmét követően.

Az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn nagyon csalódott volt az eset után, mivel szerinte a legnagyobb vesztesek maguk a nézők voltak:

Még több F1 hír:

„Csodás hétvége volt teltházzal, míg a Forma-1 történetének első sprintversenye is sikeres volt, majd egy kétrészes Grand Prixt láthattunk vasárnap, drámai rajttal és drámai befejezéssel” – írta az F1.com-on futó blogjában Ross Brawn.

„A bajnoki harc két főszereplője ismét kerék a kerék ellen csatázott egymással, de ezúttal ennek ütközés lett a vége, ami véget is vetett Max versenyének. Nagy megkönnyebbülés volt látni, ahogyan kimászott az autójából.”

„Mint az összes hasonló esetnél, most is széleskörű vélemények lesznek majd arról, hogy ki hibázott és ki nem. Ami azonban egyértelmű, hogy minket megfosztottak egy fantasztikus csatától, és senki nem akarja azt, hogy a bajnoki címet balesetek és büntetések döntsék el, ráadásul ma mindkét pilóta óriási veszélynek tette ki magát.”

„Erre mind a ketten vissza fognak emlékezni. Remélem, hogy el tudjuk kerülni a hasonló eseteket a jövőben, mert remek küzdelem lehetett volna kettejük között. Nagyon keményen csatáztak fél körön keresztül, amit csodás volt nézni. Csak képzeljük el, milyen futamunk lehetett volna, ha a verseny végéig folytatják ezt.”

Marko: nem állunk bosszút, olyan mélyre nem süllyedünk

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: „Kár a kiállásért, de nagyon gyors volt ma a Ferrari”
Következő cikk Horner szerint elfogadhatatlan volt, ahogy a Mercedes a bírákat győzködte

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország