Brawn: az F1 egyik legnagyszerűbb mentését láttuk a Red Bulltól és Verstappentől

Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója a szokásos hétfői blogbejegyzésében osztotta meg az élményeit a 2020-as Magyar Nagydíjról, és ahogyan az várható volt, kiemelte a Red Bull és Max Verstappen kivételes vasárnapi teljesítményét.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Andy Hone / Motorsport Images

Nem alakult egyszerűen a Red Bull hétvégéje a Hungaroringen, pénteken nem találták a megfelelő beállításokat, az autó instabil volt a kanyarokban, és hiába dolgoztak szombat hajnalig, az időmérőn hasonlóan rosszul teljesítettek.

Amikor a Red Bull már talán nem gondolta volna, hogy rosszabb helyzetbe kerülhetnek annál, hogy a 7. és a 13. helyről kell rajtolniuk, Max Verstappen összetörte az autóját a rajtrácsra kivezető körön, amit egészen elképesztő, 12 perc alatt javítottak meg.

Ross Brawnt is lenyűgözte a Red Bull vasárnapi teljesítménye, de figyelmeztetett arra is, hogy a Red Bullnak nagyon gyorsan kell reagálnia a Mercedesre, mert gyorsan elúszhatnak az idei világbajnoki esélyeik is.

 

„Amikor próbálsz visszakapaszkodni, gyakran pofára esel, és látszólag éppen ez történik a Red Bullnál is” – írta Brawn a Formula1.com-on közzétett blogbejegyzésében. A Red Bull sem tudja egyelőre, hogy működnek-e a fejlesztései, ezért különösen fontos volt az, hogy ennyi adatot tudtak gyűjteni. Christian Horner is elmondta, hogy már nincs más dolguk, mint ebből teljesítményt kihozni Silverstone-ra.

„Nagy erőfeszítéseket tettek, hogy találjanak pár fejlesztést, ezek közül néhány működik, néhány nem. Amikor ilyen tempóban dolgozol, könnyen hibázhatsz, és láttuk, hogy a futamra készülve problémákba ütköztek. Nagyon tapasztalt, és jó erőforrásokkal dolgozó csapat, és vasárnap remekül teljesítettek, de fejlődniük kell – és gyorsan.”

Red Bull mechanics bring a new front wing for Max Verstappen, Red Bull Racing, to the grid

Red Bull mechanics bring a new front wing for Max Verstappen, Red Bull Racing, to the grid

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Vasárnap is megmutatták a profizmusukat, amikor gyorsan kellett megszerelniük Max súlyosan sérült autóját, amikor egyre közelített a rajt. Lenyűgöző volt. Láttam már nagy mentéseket, kevésbé látványosakat is, amelyek a garázs mélyeiben történtek, de ez fantasztikus eredmény volt, az egyik leglenyűgözőbb, amelyet valaha láttam.”

„Max szerintem nagyon nagy bűntudatot érzett a csapat miatt, amiért ekkora drámát varrt a nyakukba a verseny előtt, ezért nem akarta cserben hagyni őket egy ilyen fantasztikus javítás után.”

„Max egyszerűen kivételes – és ezt megmutatta, ahogyan egy olyan eredményt ért el, amelyről egyetlen csapat sem gondolta volna, hogy lehetséges, pláne nem azután, hogy milyen nehéz hétvégéjük volt addig.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Az ilyen teljesítmények mutatják meg, miért próbál a Red Bull annyira elkeseredetten egy olyan autót adni alá, amellyel folyamatosan az élen lehet. Tudják ők is, hogyha ezt teljesítik, akkor van esélyük Lewis ellen a bajnokságban.”

„Ez egy nagyon intenzív szezon, a verseny gyorsan jönnek egymás után, Max és a Red Bull is tudja, hogy gyorsan kell reagálniuk, nem engedhetik meg, hogy Lewis elhúzzon előlük. Ha ez megtörténik, a cím elveszett.”

Az FIA elmagyarázta, miért nem büntették Bottast a Magyar Nagydíjon látott kiugrása miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen óriási startja a Hungaroringről: az év egyik nagy indulása (videó)
Következő cikk Brawn szerint Hamiltont csak motiválja a küzdelme a Forma-1 sokszínűségéért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország