Brawn: ahol a Racing Point alul, ott a McLaren erőn felül teljesít

Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója szerint a McLaren egy „jól olajozott gépezetté” vált az utóbbi időben, és kíváncsi mire lesz képes a csapat Mercedes erőforrással és Daniel Ricciardóval a fedélzeten.

The damaged car of Lance Stroll, Racing Point RP20, after a crash with Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, resulted in the car overturning

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag a 2020-as Forma-1-es téli tesztek első pillanatától tudni lehetett, hogy a Mercedes idén bajnok lesz, a konstruktőri bajnokság 3. helyéért rég nem látott csata alakult ki a Racing Point, a McLaren, és a Renault részvételével.

A Racing Pointra a szezon elején mindenki érthető módon felkapta a fejét, hiszen a szabályok szürke zónáiban is mozogva szinte egy az egyben lemásolták a Mercedes 2019-es autóját, ami talán még most is a mezőny 3. legerősebb autójának tekinthető.

A Renault óvása nyomán az FIA levont 15 pontot a silverstone-i alakulattól, azonban ezzel együtt is megelőzte volna őket a McLaren a Bahreinben elért 4.-5. helyezésükkel, miután a Racing Point nullázott.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Sergio Perez, Racing Point RP20

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A Racing Point valószínűleg azt fogja érezni, hogy idén alulteljesítettek, miután Bahreinben először Lance esett ki egy ütközést követően, majd Sergio az utolsó körökben vesztette el a dobogós helyet” – írja Ross Brawn az F1.com-on futó blogjában.

„Nagyon jó autójuk van, ami egy kicsit ellentmondásos is, de még most a mezőny második, harmadik legjobb kocsija, amiből nem tudták kihozni a maximális teljesítményt. Még van esélyük visszavágni a 3. helyért, de ha nem az nem sikerül, biztosan elképesztően csalódottak lesznek.”


Elkészült a 320 Felett podcastünk legújabb epizódja, amelyben természetesen kibeszéltük a Bahreini Nagydíjat, és Romain Grosjean balesetét is.


„Akármi is történjen azonban, úgy kell visszatekinteniük az évre, hogy sikerült megszilárdítani a helyüket az F1-ben. Az F1 jelenlegi 3 legjobb csapata közé tartoznak, ami óriási siker.”

„Ahol azonban a Racing Point alul, ott a McLaren erőn felül teljesít. A csapat egy jól olajozott gépezetté vált, mindenki a csapatban tisztában van a feladatával. Andreas remek munkát végzett az egység megszilárdításával.”

„Nagyon izgalmas lesz látni, hogy mire lesznek képesek a Mercedes erejével jövőre. Azzal, hogy jövőre jön Daniel (Ricciardo) Carlos (Sainz) helyére, szerintem nem veszítenek semmit. Carlos fantasztikus munkát végez, és nincs semmi oka annak, hogy ez ne így legyen a jövőben is. Mérnöki, és működési szempontokból is óriásit fejlődtek, szerintem a McLaren nagyon erős kihívó lesz jövőre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel: Az Aston Martinnál le fogok nyűgözni mindenkit!
Következő cikk Hamilton koronavírusos, kihagyja a Szahír Nagydíjat!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország