Bradl: Crutchlow érkezése jó hír a Yamahának, rossz hír a Hondának

A MotoGP-ben idén a Hondánál tesztpilótai szerepkört betöltő Stefan Bradl Cal Crutchlow távozásával kapcsolatban fejtette ki a véleményét. Bradl szerint a Yamaha sokat nyer a tapasztalt versenyző érkezésével.

Cal Crutchlow, Team LCR Honda

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Cal Crutchlow hosszú idő után először idén nem állandó versenyzőként vesz részt a MotoGP –ben. A brit motorversenyző a Yamaha tesztpilótaként ugyanakkor továbbra is a sport részese lesz, a szabadkártyáknak köszönhetően pedig akár néhány futamon is részt vehet.

Miután kiderült, hogy a 35 éves versenyző távozik az LCR-Honda csapatától, az Aprilia ideális választásnak tűnt Crutchlow számára. Míg azonban ők Andrea Iannone doppingügyének végkifejletére vártak, a Yamaha új lehetőséget kínált a britnek.

Még több F1 hír:

Crutchlow egykori csapattársa, Stefan Bradl így értékelte egykori kollégája váltását: „Nem volt túl sok lehetősége. Kiderül, hogy a Yamaha új tesztversenyzőt keres, Dovizioso pedig visszautasította az ajánlatukat.

A Yamaha tehát Andrea Doviziosonál is érdeklődött, akinek jelenleg nincs csapata. Az olasz úgy döntött, kihagy egy évet, és 2022-ben egy top csapat színeiben szeretne visszatérni. Így j9tt képbe Crutchlow, aki 6 Hondánál eltöltött év után tér vissza a Yamahához.

A brit versenyző 2011-ben a Yamaha szatelit csapatánál, a Tech 3-nál mutatkozott be a királykategóriában. „Rengeteg tapasztalatot visz a Yamahához, ami nekik jó hír, számunkra viszont annál rosszabb” – mondta Bradl.

Crutchlow személyében a Honda ugyanis egy olyan versenyzőt veszít el, aki rendszeresen tesztelte a csapat új fejlesztéseit, és értékes visszajelzéseket szolgáltatott azokról. Bradl szerint a brit szerepe hasonló lesz az övéhez.

„Kihasználta a lehetőséget. Az én helyzetem nem lesz sokkal másabb emiatt. Egy tapasztalt motoros, aki igyekszik majd segíteni csapatát – ahogy én is a Hondát.”

Bradl a Honda tesztpilótájaként kezdi meg 2021-et, miután tavaly csaknem egész évben helyettesítette a megsérülő Marc Marquezt. A nyolcszoros világbajnok visszatérésének dátuma továbbra is kérdéses, miután nemrég harmadjára is műtétet hajtottak végre jobb karján.

Rossi szerint a Yamahának a fejlesztések korlátozása mellett is fejlődnie kell 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Suzukit sokkolta Brivio távozása
Következő cikk Megvan, mikor mutatja be a Ducati a 2021-es motorját!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország