Bottasnak a stratégián ment el a versenye

A Mercedes finn pilótája beismerte, hogy hibát követtek el mérnökeivel, amikor kizárták, hogy a mai Brit Nagydíjat végig lehet csinálni egy kiállással, és ez a hiba a győzelembe került ma.

Front row starters Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Pole man Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Valtteri Bottas az első helyen tartotta a Mercedest a mai futam első felében, és úgy tűnt, irányítása alatt tartja a dolgokat, amikor kijött a tervezett két kiállásból az elsőre. Lewis Hamilton azonban meglepte őt azzal, hogy meghosszabbította az első etapját annak érdekében, hogy a keményekre váltással már ne kelljen többet kijönnie.

Még több F1 hír:

A britet az is segítette, hogy ez a kiállás a Giovinazzi kicsúszása miatti biztonsági autó következtében gyakorlatilag ingyen volt. Bottas a futam után elismerte, hogy az ő csapata tévedett az előrejelzéseikben egy olyan futamon, ahol a pilóták a szokásosnál szabadabb kezet kaptak a taktikaválasztásnál:

„Az volt az ötlet, hogy külön stratégiával megyünk, egyikünknek át kellett állnia a keményre, de a tervben az volt, hogy azután később visszateszik nekik a közepest. Mi azt hittük, egy kiállással esélytelen lehozni ezt a versenyt, ami hiba volt, ez volt ma a legjobb taktika, holott mi azt hittük, ez lesz az egyik legrosszabb.”

A Mercedes a ma reggeli stratégiai megbeszélésen döntött arról, hogy a pilótáknak megadják a lehetőséget a külön tervek alkalmazására, hogy ne az első kanyarban dőljön el a győzelem sorsa, Toto Wolff csapatfőnök erről azt mondta:

„A reggeli találkozón pont a versenyzőink hozták fel, hogy el lehetne-e térni a kijelölt stratégiától a hátul futónak, mert hogyha mindketten ugyanazt a gumit kapják, akkor semmi nem változhatott volna. Ez alapján úgy döntöttünk, hogy amelyikük a második az elején, megkaphatja a középső etapra a kemény keverékeket.”

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Dom Romney / LAT Images

„Nem voltunk biztosak abban, hogy egy egykiállásos verseny véghez vihető-e, inkább kettővel számoltunk, főleg, mert nem nagyon voltak adataink arról, hogyan viselkedik a kemény ezen a pályán. Most már tudjuk. Természetesen mindkettejüknek gratulálok, remek versenyt mentek, és mindketten győzelmet érdemeltek, úgy érzem, ma a biztonsági autó döntött egyikük javára.”

Hamilton szerint azzal, hogy ez a megállapodás megszületett, már a rajtnál meggyőződött arról, hogy ma valami merésszel kell próbálkoznia:

„Nem könnyű a csapat dolga, mert mindketten nyerni akarunk persze, és ilyenkor  nekik meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Általában, amikor jó munkát végzünk az időmérőn, már megvan, melyikünk élvez elsőbbséget, főleg azért, mert a pályán elég nehéz megoldani ezeket a helycseréket. Gondolkoztunk azon, hogy lehet, a legjobb az lesz, ha csak a második kiállásnál tesszük fel a keményeket, és én is így vágtam neki a futamnak, amikor meghosszabbítottam az első etapomat 20-21 körre. Tudtam akkor, hogy végül nem is jövünk ki többet? Nem hát. De néha nekünk is egy kicsit stratégáknak kell lennünk.”


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull nem érti, Vettel mit akart abban a helyzetben
Következő cikk Gaslynak végre volt minek örülni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország