Motorsport.com hírek

Bottas úgy érzi, megérdemelné a szerződéshosszabbítást a Mercedesnél

Valtteri Bottas nem elégedett azzal, ahogy a szezonja kezdődött, és tudja, sokkal jobban is állhatna a bajnokságban, különösen Baku miatt.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, and Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mercedes finn versenyzője néhány versenyen nagyon erősnek tűnt, még Lewis Hamiltonhoz képest is. A Kanadai Nagydíj előtt azonban Hamilton vezeti a bajnokságot, míg Bottas csak a negyedik.

Igaz, Valtteri messze közelebb is lehetne a tűzhöz. Ami igazán fájt számára, az Baku volt, ahol már a kezében érezhette a győzelmet, de jött a defekt, pár körrel a leintés előtt.

„Nyilvánvalóan nem vagyok elégedett a szezon kezdetével, de nem voltam túl szerencsés. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy egy jó szezont tudnék futni, és megérdemelném a szerződéshosszabbítást.”

Még több F1 hír:

Bottas annak is örülne, ha Hamilton maradna a csapattársa. A brit világbajnok még mindig nem írta alá az új kontraktusát.

„Jó lenne, ha Lewis megegyezne a Mercedesszel, mert szeretek vele dolgozni. Tetszik ez a kihívás vele: ő egy négyszeres világbajnok, addig én ebben a pillanatban még nem vagyok az…”

Toto Wolff, a Mercedes első embere helyezett némi nyomást a finnre az idény előtt, miszerint közelebb kell lennie a csapattársához.

„Volt egy beszélgetésem a csapattal a szezon előtt, és természetesen mindannyian azt reméljük, hogy jobb lesz a teljesítményem, mint az előző évben, közelebb kerülvén Lewishoz.”

„Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy elértem a csapat kitűzött céljait. Teljesen normális, hogy a második évemben a csapat többet vár el tőlem, és én is így gondolkozom erről. Nincs biztosíték arra, hogy megtarthatom az ülésem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli a montreali adatok alapján dönt a hiperlágyak sorsáról
Következő cikk Honda: „Mindkét Toro Rosso megkapja az új motort Kanadára”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország