Bottas szerint Leclerc olyan kemény, mint egy ferrarisnak lennie kell

Valtteri Bottas semmi furcsát vagy rosszat nem lát abban, hogy Charles Leclerc egy igen kemény figura, noha még csak most kezdte el bontogatni a szárnyait a Forma-1-ben. A java még nagyon messze van.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Alessio Morgese / Luca Rossini

Charles Leclerc hatalmas lehetőséget kapott a Ferraritól, mivel már a második szezonjában a Ferrarihoz kerülhetett. A monacói egy igen meggyőző első és alfás év után már Sebastian Vettel mellett kell versenyeznie, akivel nemhogy felveszi a versenyt, még veri is, hiszen előtte áll a bajnokságban, valamint ha azt vesszük alapul, hogy eddig csak ő szerezte a Ferrari győzelmeit, amire többször is lehetősége volt, míg a németnek csupán egyszer, igencsak lenyűgöző a teljesítménye.

Még több F1 hír:

Leclerc a Belga Nagydíjon aratott győzelme után Monzában hívta fel magára a figyelmet, ahol a pole mellett a vasárnapi győzelmet is megszerezte. Ezzel pedig kvázi félistenné vált Olaszországban, ahol már arról kezdtek el cikkezni, hogy ettől a ponttól kezdve Vettelnek kvázi nem lehet esélye. Egy biztos, a monacói a némettel ellentétben remek formában van.

Az Osztrák Nagydíjig Leclerc sokszor csak „jófiúként” viselkedett, de a Max Verstappen elleni küzdelem mindent megváltoztatott, aminek már Lewis Hamilton is érezhette a hatását. A fiatal versenyző nem kapott büntetést, amit Jacques Villeneuve nem igazán értett, már csak a kanyar levágása miatt sem.

Valtteri Bottas, aki második lett futamon, még a frissebb gumikkal sem bírt Leclerc ellen, akit egy kemény versenyzőnek tart. A finnek ezzel nincs problémája és szerinte ez a helyes hozzáállás, ha valaki a Ferrarinak versenyez.

„Hallottam néhány beszélgetést erről a sajtótájékoztatón, de fogalmam sincs, hogy mi történt közöttük, de biztos vagyok benne, hogy keményen versenyez. Amikor az élen haladsz, akkor nincs rá mód, hogy feladd. Ő egy fiatal srác, aki egy nagyon kemény versenyző, amit jó látni. Olyan, mint amilyennek lennie kell, ha a Ferrari pilótája vagy.” - mondta a futam után Bottas.

 

Valtteri nem gondolt a bajnokságra, amikor Charles mögött haladt, inkább arra koncentrált, hogy megelőzze, de más nem igazán járt a fejében. „Nem gondoltam a bajnokságra. Arra gondoltam, hogy mi lenne a lehető legjobb eredmény. A verseny közepén tudtam, hogy a győzelem lehetséges és hogy hogyan mennek a dolgok, valamint milyen tempóm volt a közepeseken. Arra gondoltam, hogy lehet egy lehetőségem a végén.”

„Mindig is az volt a terv, hogy hosszú ideig maradjak kint az első etapban, és később ebből előnyöm származhat. Végül azonban nem tudtuk megcsinálni. Az egyetlen dolog az volt a fejemben, hogy maximalizáljam a versenyt és a győzelemre törekedtem. Semmit sem csináltam volna másképp más esetben.”


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclercnek "pofozgatnia" kellett magát a monzai futamon
Következő cikk A motor vészüzemmódja, és az FIA kipörgésgátló elleni rendszere lassították Verstappent az Olasz Nagydíj időmérőjén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország