Bottas szerint csak néhány század hiányzik az áttöréshez

Bár több esélye is volt, Valtteri Bottasnak a Toszkán Nagydíjon végül ismét meg kellett elégednie a második hellyel. A finn versenyző jobban kezdte a hétvégét csapattársánál, a kulcsfontosságú pillanatok azonban Hamilton malmára hajtották a vizet.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Mintha egy másik versenyen történt volna, hogy Valtteri Bottas a rajtnál elment csapattársa, Lewis Hamilton mellett. Úgy tűnt, a finn jó úton van idei második győzelme felé.

A Safety Car kijövetele után Bottas határozhatta meg az újraindulás ritmusát. A finn sokáig várt az újraindítás pillanatára, aminek következtében a feltorlódott mezőnyben tömegbaleset történt. A versenyirányítás piros zászló és új rajt mellett döntött.

A második rajtnál Bottas elvesztette vezető pozícióját Hamiltonnal szemben. Később helyzete tovább romlott, miután gumijai csaknem végzetesen elhasználódtak.

„Természetesen csalódott vagyok, mert a verseny álomszerűen indult számomra. Később a Safety Car utáni újraindulást követően is meg tudtam tartani az első helyet. Nem emlékszem a verseny minden történésére, de szerintem nem volt több lehetőségem. A második rajtnál elbuktam a pozíciót, ennyi a történet.” – értékelte a finn.

A tetemes hátránnyal rendelkező Bottas újabb Safety Carban reménykedett, ami Lance Stroll balesete miatt végül újabb újraindítás formájában valósult meg.

A finn a harmadik rajtnál sem tudta visszaszerezni az elsőséget, sőt, rövid ideig Daniel Ricciardo is megelőzte őt. Miután Bottas elment a Renault mellett, a nyolcszoros futamgyőztes újra csapattársát vette célba.

"Olyan, mintha három versenyünk lett volna ma. Az első jól sikerült, de nem tartott sokáig. Miután Lewis elém került, mindent megtettem, de nem volt esélyem. Minden tőlem telhetőt megtettem, különösen a második szakaszban. Igyekeztem minél közelebb maradni, azonban ha túl közel autózol az előtted lévőhöz, az autó elkezd csúszkálni, így a gumijaim elfogytak." 

Safety Car Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Safety Car Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Bottas bár közel volt, nem tudta eléggé megközelíteni a hatszoros világbajnok britet, aki a verseny végén ráadásul a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is bezsebelte.

„Megyünk tovább. Próbálunk javítani. Előbb-utóbb áttörik majd a gát, addig is a lehető legjobbat kell nyújtanom.”

Arra a kérdésre, mi hiányzik a sikerhez, egyelőre Bottas sem találja a választ.

„Nem tudom. Idén egy csomó időmérőt néhány századdal buktam el. Elsőként azt kell elérnem, hogy ezentúl néhány századdal az én javamra billenjen a mérleg.” – zárta a világbajnokság második helyezettje.

Még több F1 hír:

 Hamilton nyerte a Toszkán Nagydíjat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamiltonnak is mindent bele kellett adnia, hogy meglegyen pályafutása 90. sikere
Következő cikk Horner Albont dicsérte, és elmondta, hogy mi lehetett Verstappen problémája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország