Bottas nyerte az 1. szabadedzést Mexikóban

Péntek késő délután, magyar idő szerin 18:30-tól került megrendezésre az első szabadedzés a Forma–1-es Mexikói Nagydíjon. Leclerc és Perez is odacsapta az autóját, a végén pedig a két Mercedes örülhetett.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Steven Tee / Motorsport Images

A Forma–1 mezőnye Mexikóba látogatott, ahol a hétvége egyik legnagyobb kérdése az, hogy mit csinál a Red Bull, ha a hazai pályán versenyző Sergio Perez a világbajnoki címért küzdő csapattárs elé kerül a futamon. Ugyanis a bikák korábban azt nyilatkozták, hogy Pereznek hazai pályán nem mindenáron kell majd segítenie holland csapattársát.

Sergio Perezaz elsők között hajtott ki a pályára és mutatta meg magát és a Red Bullt a mexikói szurkolók számára. A pálya nagyon poros állapotban volt, leginkább a célegyenes második felében és az első körök arról szóltak, hogy az autók letakarítsák az ideális ívet.

Az első tíz percben Leclerc alatt csúszott meg a Ferrari, de nagy baj nem történt elsőre, másodjára azonban már eltalálta a falat az autó hátuljával, igaz a becsapódás nem volt vészes, így vissza tudott térni a bokszba. Verstappen pedig a motorfékre panaszkodott a rádión, az első három kanyarban voltak problémái.

Még több F1 hír:

Egy rövid VSC is érvényben volt, ugyanis Perez megismételte ugyanazt és ugyanott, amit pár pillanatta korábban Leclerc élt át és a Red Bull elhagyhatott pár szárnyelemet. A pályát hamar letakarították, de a por ugyanúgy megnehezítette a pilóták dolgát a tapadás előidézésében.

Hamilton és Bottas is megcsúszott, előbbi el is hagyta a pályát, ráadásul az edzés után vizsgálatot indítanak ellene, mert nem a megfelelő oldalon tért vissza a pályára. Húsz perc után már Hamilton állt az élen, őt Verstappen, Gasly és Bottas követte. Leclerc az ütközés miatt a bokszba kényszerült és a szerelők az autó hátulját vizsgálták.

Leclerc és Perez autójának javítása a vártnál több munkát és időtt vett igénybe, a mexikói húsz perccel a vége előtt tudott csak visszatérni a pályára. Leclerc nem járt ilyen jól, ugyanis csupán bő tíz percet kapott a végén, így nehéz dolga volt megérteni a Ferrari és a pálya viselkedését.

Negyedórával a vége előtt Bottas állt az élen, őt Verstappen és Hamilton követte. Az első ötbe még Gasly és visszatérő Perez fért be. Meglepetésre Räikkönen az első tízben szerepelt, sőt volt amikor a negyedik helyen is állt a visszavonuló finn.

A végén Bottas örülhetett, hiszen ő nyerte az első szabadedzést, őt alig lemaradva Hamilton és Verstappen követte. Perez a pályára való visszatérés után a negyedik helyre kapaszkodott fel. Őt Gasly és Sainz, valamint Alonso követi a sorban.

A második szabadedzés magyar idő szerint késő este, 22:00-tól kezdődik, melyet természetesen élőben tudosítunk.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Finland Valtteri Bottas 28 1'18.341     197.781
2 United Kingdom Lewis Hamilton 24 1'18.417 0.076 0.076 197.589
3 Netherlands Max Verstappen 28 1'18.464 0.123 0.047 197.471

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb hátrasorolások: két pilóta már biztosan a mezőny végéről rajtol vasárnap a Forma-1-ben
Következő cikk Hamilton és Verstappen eltérően vélekedik a jelenlegi Covid-helyzetről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország