A Mercedes volt a leggyorsabb a második kínai szabadedzésen Vettel és Verstappen előtt: gondok Leclerc autójával

Valtteri Bottas és Sebastian Vettel gyakorlatilag ugyanazt a kört futotta meg a lágy gumikon, míg a harmadik helyre Max Verstappen pattant be a Red Bull-Hondával. A holland a hibája nélkül még közelebb lehetett volna.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az első szabadedzés azt erősítette meg, amit mindenki várt: a Ferrari egyértelműen a legjobb tempót mutatta, még annak ellenére is, hogy a Mercedes ellentétben nem használták a lágy gumikat. További jó hír volt az olaszok számára, hogy Charles Leclerc bahreini motorja sértetlen maradt, mely egy új vezérlőelektronikát kapott a Kínai Nagydíjra, valamint a folytatásra.

Még több F1 hír:

Az FP1 ideje alatt az is jól látszott, hogy Verstappen alatt a Red Bull Racing versenyképesebbnek tűnt, mint legutóbb, de a legnagyobb erőt egyértelműen a Ferrari mutatta, különösen az egyenesekben, ahol igen komoly előnyre tehetnek szert Sanghajban.

A levegő hőmérséklete délutánra 19.3°C-ra emelkedett. A pálya hőmérői pedig 36.6°C-ot mutattak az induláskor. A sort Giovinazzi nyitotta meg az első másodpercekben, amire szüksége is volt az olasznak, aki az első tréningen motorproblémák miatt 2 installációs körig jutott az Alfa Romeóval. Az első kör is az ő nevéhez fűződött a kemény abroncsokon: 1:39.266 – erre mindössze 4 percet kellett várnunk. Pár másodperccel később már a Haas diktálta a tempót, szintén két lassabb körrel: 1:37.008-1:37.663. Erre válaszolt szinte azonnal Norris a McLarennel a kemény gumin: 1:36.848.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

A Ferrari is hamar csatlakozott, de Vettel keményen, Leclerc közepes gumikon: 1:34.783-1:34.271. Ez volt az a pillanat, amikor Hamilton eldobta a Mercedest a közepes keveréken, de nem lett belőle nagy baj. Bottas hasonlóan tett, szintén még az első 15 percben, csak a kemény gumin, amivel utána a két Ferrari közé vetődött be: 1:34.595.

Verstappen 1 óra 12 perccel a leintés előtt iratkozott fel a listára egy második idővel (közepes gumik): 1:34.538. Ez csak pár szekundumig volt így, mert Hamilton a következő körén már gyorsabb volt, és átvette a vezetést: 1:34.226. Ekkor így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Hamilton, Leclerc, Verstappen, Bottas, Vettel, Hülkenberg, Sainz, Gasly, Ricciardo, Albon. Hamilton, Leclerc és Verstappen közepes, Bottas és Vettel kemény keveréken mente az idejét.

Vettel a vezetést az utolsó óra legelején vette át az SF90-nel, már lágy gumikon, egy abszolút legjobb idővel: 1:33.357. Hamilton volt közvetlen mögötte 0.680 másodperccel, majd jött Leclerc közel 1 szekundumos hátránnyal. 52 percet mutatott az óra, amikor Bottas lágyon tekert egyet a dolgokon, és az élre állt: 1:33.330 - legjobb második szektor. Sebastian és Valtteri között 0.027 mp volt a differencia.

 

A következő, aki felhívta magára a figyelmet, Verstappen volt lágyon a harmadik pozícióban: 1:33.551. Mindössze 0.2 mp-re volt a Mercedestől és a Ferraritól. Ha az utolsó kanyarban nem hibázik, jobb időt is mehetett volna. Ekkor így nézett ki a nagyon szoros TOP-10, főként a középcsapatok között: Bottas, Vettel, Verstappen, Hamilton, Hülkenberg, Sainz, Leclerc, Norris, Ricciardo, Gasly. A tízesből Hamilton és Leclerc lógott ki, akik akkor még nem mentek igazán gyors kört, így a hátrányuk is jelentős volt: 0.7-0.8 mp. És mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy az edzés ezen szakaszában már mindenki lágyon teljesítette a legjobb körét. 

Lando Norris, McLaren MCL34, in the pits during practice

Lando Norris, McLaren MCL34, in the pits during practice

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

A középmezőnyből a legjobb időt Hülkenberg rakta össze, de a német csak egy hajszállal ment jobb kört, mint Sainz a McLarennel, ami jelezheti, hogy a wokingiak ezen a hétvégén is problémát okozhatnak. Norris nem sokkal volt lassabb a másik McLarennel, akit Ricciardo és Gasly követett. A Red Bull francia versenyzője továbbra is „fényévekre” van a csapattársától, aki ugyan nyomás nélkül versenyezhet a csapaton belül, nem biztos, hogy ez hosszú távon jó számára. És arról se feledkezzünk meg, hogy a Haas erősen visszafogott volt ezzel a 16. és 17. helyével, így szombaton minden bizonnyal az amerikai csapat is ott lesz a TOP-10-ben, akár közvetlen a top-csapatok mögött. Grosjean első légterelője sérült meg délután, melynek jobb oldala egyszerűen eltört. 

Ugyanez már nem várható el a RP versenyzőitől: Stroll és Pérez sem lehet túlságosan elégedett. Az autó még mindig nem úgy viselkedik, mint azt szeretnék, valamint a tempó sem az igazi.

Még több F1 hír:

A mezőny második fele Räikkönen nevével kezdődött a 11. helyen, majd jött a két Toro Rosso, gyakorlatilag egyező köridővel, megelőzve ezzel az RP pilótáit, valamint a két Haast. Giovinazzi csak 18. lett a Wiliamsek előtt, akik maradtak a rajtrács végén.

És, ha már Racing Point... Az FP2 során a csapat a Ferrarit, a Mercedest, a Red Bullt és az Alfa Romeót is látványosan feltartotta, aminek még lehet folytatása.

A délután egyik legnagyobb vesztese Leclerc volt, aki a Ferrari problémája miatt nem tudott versenyszimulációt futni, amivel sok értékes pályaidőt veszített, mely az egész hétvégéjére hatással lehet. A hivatalos tájékoztatás szerint a hűtőrendszert kellett ellenőrizniük az esetleges károk elkerülése érdekében. 

Verstappen az edzés végén a felváltásokra panaszkodott, és úgy érezte, hogy valami elromlott a Red Bullban. 

Végeredmény - FP2 - Kínai Nagydíj

Hely Csapat Autó Motor Kör Idő Különbség
1 Finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 37 1'33.330  
2 Germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 33 1'33.357 0.027
3 Netherlands Max Verstappen  Red Bull Honda 29 1'33.551 0.221
4 United Kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 32 1'34.037 0.707
5 Germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 31 1'34.096 0.766
6 Spain Carlos Sainz Jr.  McLaren Renault 36 1'34.141 0.811
7 Monaco Charles Leclerc  Ferrari Ferrari 13 1'34.158 0.828
8 United Kingdom Lando Norris  McLaren Renault 38 1'34.296 0.966
9 Australia Daniel Ricciardo  Renault Renault 32 1'34.336 1.006
10 France Pierre Gasly  Red Bull Honda 32 1'34.455 1.125
11 Finland Kimi Raikkonen  Alfa Romeo Ferrari 33 1'34.551 1.221
12 Thailand Alex Albon  Toro Rosso Honda 37 1'34.634 1.304
13 Russian Federation Daniil Kvyat  Toro Rosso Honda 20 1'34.694 1.364
14 Canada Lance Stroll  Racing Point Mercedes 37 1'34.779 1.449
15 Mexico Sergio Perez  Racing Point Mercedes 35 1'34.784 1.454
16 Denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 34 1'34.788 1.458
17 France Romain Grosjean  Haas Ferrari 32 1'35.704 2.374
18 Italy Antonio Giovinazzi  Alfa Romeo Ferrari 40 1'35.914 2.584
19 Poland Robert Kubica  Williams Mercedes 38 1'36.121 2.791
20 United Kingdom George Russell  Williams Mercedes 35 1'36.229 2.899

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Anomália miatt megvolt az év első motorcseréje a Hondánál
Következő cikk Räikkönent nem érdekli a pénteki eredmény, és a McLaren sem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország