Bottas elmondta, miben javult fel a Mercedes

Bár a Mercedes egy ideje már nem rukkolt elő jelentős fejlesztési csomaggal, a W12 az elmúlt futamokon versenyképesebbnek tűnik, mint korábban. Valtteri Bottas elmondta, miben látja a fejlődést.

Valtteri Bottas, Mercedes W12, 1st position, arries in Parc Ferme

Valtteri Bottas, Mercedes W12, 1st position, arries in Parc Ferme

Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes úgy érkezik a világbajnokság soron következő állomására, Austinba, hogy az előző három futamon egyaránt gyorsabbnak tűntek a Red Bullnál. Valtteri Bottas szerint a Monzában, Szocsiban és Isztambulban látott erős tempó mögött nem valami gigantikus fejlesztési csomag áll.

„Csapat szinten nem hajtottunk végre jelentős előrelépést. Az autóra tervezett fejlesztések már jó ideje felkerültek, az előző versenyeken ugyanazzal a csomaggal versenyeztünk.” 

Még több F1 hír:

„Az autót sokkal jobb vezetni, mint korábban” – mondta Bottas, utalva a Mercedes év elején jelentkező vezethetőségi nehézségeire. A címvédőt az általuk használt koncepció miatt érzékenyen érintették a 2021-es szabályváltozások, autójuk hátulja pedig instabil volt az év kezdeti szakaszában.

„Most stabilabb, és könnyebben vezethető. Még mindig tudunk újat tanulni az autóról, de a különbségek egészen aprók, nem járunk mérföldekkel a többiek előtt.”

Bottas szerint a Török Nagydíjat követően újraosztják majd a lapokat a naptárba 2019 után visszatérő Austinban. A finn várakozásai szerint az aszfalt minősége jelenti majd a legnagyobb különbséget.

„A pálya egyenetlensége mást követel majd az autóktól. Arra számítok, hogy emiatt kevesebb lesz a tapadásunk itt.”

A Mercedestől az év végén távozó finn szót ejtett az Amerika után következő mexikói és brazil pályákról is, amit előzetesen inkább Red Bull-pályáknak tart a közvélemény.

„Mexikó az egyik gyenge pontunk. A magaslati levegő miatt a motorunk erejét nem tudtuk kihasználni a múltban, azóta azonban változtattunk ezen. Szerintem idén jobban lesznek a lehetőségeink, mint korábban” – mondta Bottas. 

Vettel rajtbüntetéssel kezdi az Amerikai Nagydíjat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel reméli, Verstappen jobb autóval küzdhet majd Hamiltonnal, mint ő tette korábban
Következő cikk Norris örül, hogy a szurkolók fiatal generációját is inspirálhatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország