Bottas: A Mercedes ezúttal felkészülten érkezik Mexikóba

Valtteri Bottas szerint a Mercedes ezúttal nem teljesít majd alul a Mexikói Nagydíjon, ahol a magaslati levegő az elmúlt években megnehezítette erőforrásaik dolgát. A finn szerint végrehajtották a szükséges módosításokat.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Steven Tee / Motorsport Images

A hétvégi Mexikói Nagydíj helyszíne, az Autodromo Hermanos Rodriguez mintegy 2 ezer méterrel fekszik a tengerszint felett, amivel a naptár legmagasabban fekvő pályája.

A speciális körülmények az utóbbi versenyeken különösen feküdtek a Red Bullnak: Max Verstappen 2017-ben és 2018-ban is győzni tudott itt, valamint 2019-ben is övé volt a leggyorsabb kör szombaton. Idei autójuk ráadásul papíron erősebb, mint az akkori években volt.

Még több F1 hír:

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elismeri, hogy a mexikói pálya a Mercedes egyik gyenge pontja volt az utóbbi években, szerinte azonban a 2019-es verseny óta olyan módosításokat eszközöltek az erőforráson, aminek köszönhetően idén már nem lesznek hátrányban.

„Mexikó alapesetben nem a leginkább nekünk kedvező pályák közé tartozik. Az előző években a ritkább magaslati levegő miatt nehezebb dolgunk volt itt” – idézi a Mercedestől az év végén távozó finn szavait a Motorsport.com holland kiadása.

„A motor optimalizálásával szerintem javultak az esélyeink, és idén jobban fogunk szerepelni, mint a korábbi években. A Red Bull papíron erős lesz itt, de az előző évek tapasztalatait felhasználva igyekszünk jól felkészülni. Nem lesz egyszerű hétvégénk, de máskor sincs.”

Bottashoz hasonlóan a csapatfőnök Toto Wolff sem gondolja úgy, hogy a korábbi évek sikerei miatt automatikusan a Red Bull lenne a hétvége esélyese, pláne azt figyelembe véve, milyen sokszor változott már az erősorrend idén.

„Mexikó hagyományosan nehéz pálya nekünk, idén azonban minden más, mint korábban. Versenyről versenyre változott, hogy a két csapat közül ki áll előrébb a másikhoz képest” – bizakodott az osztrák.

Mexikóba érkezve, öt versennyel a 22 futamos világbajnokság vége előtt Max Verstappen előnye 12 pont Lewis Hamiltonnal szemben, míg a konstruktőrök között a Mercedes tudhat magáénak 23 egységnyi előnyt a Red Bullhoz képest.

Így alakul majd a 2021-es Mexikói Nagydíj menetrendje magyar idő szerint

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa, Hamilton, Glock – 13 éves minden idők talán legizgalmasabb világbajnoki fináléja – videó
Következő cikk 2026-ban végre könnyebbek lehetnek a Forma-1-es autók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország