Biztosított lehet Monza jövője a Forma-1-ben

Az olaszoknak igyekezniük kell, mert hamar veszélybe kerülhetnek, miközben már Vietnam is csatlakozott, valamint Hollandia is nagyon közel áll ehhez.

Fly past

Jerry Andre / Motorsport Images

Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy Vietnam 2020-tól a naptár részese lesz egy utcai versenypályával. A következő megerősítés Hollandiától jöhet, akik egyre közelebb állnak ahhoz, hogy egy hosszabb kihagyás után visszatérjenek.

Még több F1 hír:

A Liberty Media terve az, hogy újabb és újabb helyszínekkel bővítse a naptárat. A csapatokat között nincs meg az egyetértés a naptárban szereplő futamok számát illetően. Az amerikaiak akár évi 25 versenyt is készek lennének rendezni, míg a paddockban azt mondják, már a jelenlegi 21 futam is komoly kihívást jelent.

Monza, mely a Forma-1 történetének egyik legfontosabb és legkultikusabb helyszíne, állandó veszélyben van a támogatás hiánya miatt. Az Olasz Nagydíj kontraktusa 2019 év végén jár le, de most úgy tűnik, hogy a következő években nem lesz miért aggódni.

Az olasz Corriere dello Sport jelentése szerint Monza megkapja a szükséges pénzügyi támogatást Lombardia-régiótól, ami a következő öt évben 25 millió eurós injekciót jelent számukra. Ez pedig lehetővé teszi azt, hogy a szervezők folytassák a tárgyalásokat a Liberty Mediával az új szerződésről.

Martina Cambiaghi sportminiszter első lépésként beszélt a támogatásról, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy esélyük legyen megállapodást kötniük a soron következő szezonokra.

A miniszter hangsúlyozta, hogy kiemelt fontossággal bír számukra az új szerződés aláírása, amivel 2024-ig Monzában tudják tartani az ország legfontosabb nemzetközi sporteseményét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Force India nem aggódik Ocon F1-es jövője miatt
Következő cikk 25 éve ezen a napon szerezte meg az utolsó győzelmét Senna a Forma-1-ben, miközben Prost elköszönt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország